Foci

Műlábbal focizhat az osztrák játékos

Martin Hofbauer (martin hofbauer, műláb, művégtag)
Martin Hofbauer (martin hofbauer, műláb, művégtag)

Martin Hofbauer műlábbal futballozik, miután a FIFA engedélyezte, hogy pályára lépjen az osztrák amatőr bajnokságban. Így ő lesz az első művégtagos futballista.

Miután 2011 novemberében 13 centiméteres rosszindulatú daganatot fedeztek fel Martin Hofbauer jobb lábában, az orvosok úgy döntöttek, hogy amputálják az akkor 18 éves fiú végtagját. Két hónappal az operáció után, 2012 júniusában kapta meg az első protézist, és mivel életét addig is a labdarúgás tette teljessé, azonnal fejébe vette, hogy művégtaggal is focizni szeretne.

2012 szeptemberében futott először, majd októberben már edzőmeccsen debütált és gólt szerzett. “A protézis szerves részemmé vált, nem akadályoz semmiben” – mondta. A játékos és klubja, az UFC Miesbach a FIFA-hoz fordult, hogy Martin hivatalos mérkőzésen is pályára léphessen.

Kérése nyitott fülekre talált. “A FIFA vezető orvosa professzor Jiri Dvorak az orvosi bizottsággal és az Osztrák Labdarúgó Szövetség szakmai stábjával való egyeztetés után megadta Martin Hofbauer számára az engedélyt” – áll a FIFA közleményében. Happy and.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik