Foci
egervári sándor (egervári sándor)

Egervárinak új kiszemeltje van

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 05. 14. 15:46

Egervári Sándor a hétvégén Lengyelországba látogat egy futballmeccsre, ahol Lovrencsics Gergő játékát nézi meg.

Az mlsz.hu híre szerint a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Varsóba utazik, ahol az éllovas Legia Warsaw fogadja majd a második helyezett Lech Poznant. Már ez a rangadó is kecsegtetően hangzik, azonban a vendégegyüttesben pályára léphet a magyar Lovrencsics Gergő is.

A szolnoki születésű futballista a poznani csapat támadószekcióját erősíti, olyannyira, hogy az utóbbi időben mutatott remeklésének köszönhetően már hat gólt és négy gólpasszt jegyez a szezonban, mindezt 23 mérkőzésen érte el. A 24 esztendős Lovrencsics ezt megelőzően Pápán focizott, sőt, most is csak kölcsönben van a Lechnél a Lombardtól.

Lovrencsics Gergő (lovrencsics gergő, )
Lovrencsics szárnyal tavasszal
Fotó: lechpoznan.pl

„Lovrencsics Gergő ősszel kiváló formát futott, már akkor felfigyeltünk rá a szakmai stáb tagjaival. Télen egy kisebb visszaesés következett be a játékában, de tavasszal ismét kiemelkedő formában játszik” – mondta Egervári a szövetségi honlapnak.

„A rendelkezésünkre álló számítógépes elemzőrendszernek köszönhetően teljes képünk van róla, akárcsak az összes többi külföldön játszó magyar futballistáról. Mivel nagy rangadó következik a lengyel bajnokságban, ami szakmailag is érdekes lehet számunkra, elutazunk Varsóba, és testközelből is megnézzük Gergő játékát. Jelenleg ő is részét képezi azon légiósoknak, akiknek megvan az esélyük, hogy bekerüljenek a magyar válogatott keretébe, ezért is tartjuk fontosnak, hogy személyesen is tapasztalatokat szerezzünk róla.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.