Foci

Drogba kiosztotta a Fener-szurkolókat

A török bajnokság hétvégi derbijén a Fenerbahce 2-1-re legyőzte a Galatasarayt, de szurkolói újra botrányt okoztak. Többek közt banánnal dobálták a Galat elefántcsontparti sztárját.

A jelenkori Fradi-Újpest óvodás zsúrdélután a török rangadóhoz, a Fenerbahce-Galatasarayhoz képest – ezt szögezzük le nyugodtan. Már a publikum mérete közt is is jelentős a különbség, itt jó esetben 15 ezer fanatikus néző, ott 50 ezer a stadionban és legalább ennyi körülötte, akik csak hallgatják a hangorkánt.

Ebben a légkörben zajlott a vasárnapi csúcsderbi is, amit hazai pályán a Fenerbahce nyert, ezzel annyit ért el, hogy elhalasztotta a Galata bajnoki címét.

Ugyanakkor a feszült hangulatú találkozón a hazai és a vendég szurkolók is kitettek magukért. Fener részről folyamatosan inzultálták, banánnal dobálták Didier Drogbát, a Galata elefántcsontparti támadóját, míg a vendégek a meccs után halálra késeltek egy Fener-fant.

Drogba a mérkőzést követően Facebook-oldalán posztolt a rasszista inzultálásával kapcsolatban. “Majomnak hívtok, de ti sírtatok, mikor a Chelsea legyőzte a Fenerbahcét 2008-ban, majomnak hívtok, de a tévé elé ti ugráltatok amikor megnyertem a Bajnokok Ligáját, majomnak hívtok miközben elfelejtetitek, hogy az én “majomtestvérem” duplájánál ugráltatok tegnap…Ti nevezitek magatokat igazi szurkolóknak?”

Tanulságos gondolatok, amitől persze a Fener-szurkolók nem fogják keblükre ölelni Drogbát, akinek “majomtestvére” az a Pierre Webbó, aki szintén fekete és a rangadón két gólt rúgott a Galatasaray hálójába – a Fener-fanatikusok legnagyobb örömére…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik