Foci

Bundesliga 2-be igazolt a válogatott védője

Korcsmár Zsolt (korcsmár zsolt, )
Korcsmár Zsolt (korcsmár zsolt, )

Korcsmár Zsolt elhagyta a norvégBrann Bergent és három éves szerződést kötött az első osztálybó kieső német Greuther Fürth csapatával.

Elmondható, magyar helyett magyart vett a Bundesliga tökutolsó, kieső Fürth csapata, hiszen nem élt vételi opciójával a fél éve ott futballozó Varga Józsefet illetően, viszont úgy döntöttek, instabil védelmüket a magyar válogatottban meghatározó játékossá fejlődő Korcsmár Zsolttal erősítik meg a másodosztályban – írja az nso.

Korcsmár a Bergenben is stabil kezdő volt, ezért kérdés, jó döntés-e ez vagy sem az exújpestitől? A német másodosztály érzésünk szerint minden téren felülmúlja a norvég pontvadászatot, így a játékos pályafutását illetően feltétlenül előrelépésről beszélhetünk.

Ha figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy Korcsmárt kivásárolták szerződéséből, pénzt fizettek érte (!), ergo posztra igazolták, így feltételezhetően a bizalmat is élvezni fogja. Végül ha azt is tudjuk, hogy a télen orosz élvonalbeli csapatok is érdeklődtek a válogatott védőért – FK Krasznodar és a Volga -, de Korcsmár elutasította az oroszországi kánaánt, akkor kijelenthető, a 24 éves játékos maximálisan tudatosan, lépcsőfokonként haladva, szakmai alapon építi karrierjét!

A norvég bajnokságból még tíz forduló van hátra és Korcsmár játékára addig is számít edzője. Sok sikert!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik