Foci

Nem létező stadionnal pályázhatunk Eb-meccsre

üres puskás stadion (puskás stadion)
üres puskás stadion (puskás stadion)

A Magyar Labdarúgó Szövetség pályázni szeretne a 2020-as Európa-bajnokság egyik helyszínére.

Csányi Sándor elnök a szervezet hétfői közgyűlésén bejelentette, hogy Budapest adna otthont Eb-meccseknek.

„Remélem, a pénteken bejelentett megszorítások nem érintik a Puskás Ferenc Stadion beruházását, és a tervek szerint jövőre megkezdődik az építkezés” – mondta a sportvezető arra utalva, hogy a nemzeti stadion lenne a pályázatban szereplő létesítmény.


Fotó: MTI

A hét év múlva esedékes kontinensviadalt az európai szövetség korábbi bejelentése szerint 13 ország egy-egy városában rendezhetik.

Nos, még nincs nemzeti stadionunk, de tervek már vannak annak elkészítésére. A jelenlegi Puskás Stadionba építenék bele „csillivilli” technikával az új létesítményt.

A beruházás idén indulna (legalábbis pár hete még ezt mondták) és 2017-ben fejeződne be, állítólag. Ugyanakkor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt heti bejelentése értelmében több tízmilliárd forintot zárolnak a költségvetésben, és adott esetben ezek az új beruházásokat is érinthetik.

Egyelőre tehát meglehetősen ingatag lábakon áll a pályázat, és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a többi pályázó stadionokkal a zsebében adja majd be kandidálását.

Számok a közgyűlésen

A szövetség 1,6 milliárd forintos eredménnyel zárta az elmúlt gazdasági évet. Csányi szerint ezt a nem élik fel, hanem félreteszik.

Tavaly 72 új, műfüves pálya épült, ebből kilenc Budapesten, az egész projekthez a szervezet 2,2 milliárd forinttal járult hozzá az MLSZ.

Idén az első félévben 53, a másodikban 47 pálya átadása szerepel tervben, ebből 20 esetben csak csökkentett, tízszázalékos önrésszel kell hozzájárulni a megszokott 30 helyett az építéshez.

A TAO-pénzből megvalósuló infrastrukturális fejlesztés része lesz az is,, hogy 600 pályán felújítják a kiszolgáló egységeket, öltözőket.

120 ezer gyermek vesz részt a Bozsik Programban.

A következő idánytől profi játékvezetők is dolgoznak majd.

Sokan jelentkeztek, mert emelkedett a díjazás. Felvetődött, hogy csökkenjen az NB I. létszáma, de jövőre még ne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik