Foci

A Fradi brazilja: Vége a karrieremnek

Leonardo (leonardo, )
Leonardo (leonardo, )

Leonardo, a Ferencváros csatára nagyon elkeseredett vasárnapi sérülése miatt.

A Győr labdarúgócsapata 30 év után lett ismét bajnok az NB I.-ben a Ferencváros felett aratott vasárnapi, 1-0-s győzelmével. A találkozó ugyanakkor sajnos nem csak emiatt ad beszédtémát, ugyanis a 80. percben egy súlyos szabálytalanság történt: Strestík csúszott rá hátulról Leonardo lábára, a Fradi brazil légiósa pedig szárkapocscsonttörést szenvedett.

A felépülése hónapokat vesz majd igénybe, nem tudni, folytathatja-e a pályafutását. Leonardo elég borúlátó:

„Szomorú nap ez a számomra, a legszomorúbb a pályafutásom során. Csak azért, mert vannak olyan emberek is a pályán, akik nem vigyáznak a tehetséges labdarúgókra. Egy ilyen vetett véget a karrieremnek” – idézi a holland nu.nl a 30 esztendős Leonardo Facebook-bejegyzését.

Ricardo Moniz, a Fradi holland vezetőedzője ki volt akadva a lefújás után. A találkozót követő sajtótájékoztatón azt mondta, már korábban is szisztematikusan utaztak a pengés brazilra, a játékvezetők pedig hagyták ezt.

Egyetértett a szakemberrel Kovács István is. A Videoton fiatal középpályása a közösségi portálon kívánt jobbulást Leonardónak.

Videó – A súlyos sérülés 4:57-től:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik