Foci

Kecskeméti zakójával a kiesés szélén a Siófok

kecskeméti te (kecskeméti te, )
kecskeméti te (kecskeméti te, )

A Balaton-partiak 3-1-re kaptak ki a KTE otthonában, így szinte biztossá vált, hogy a következő szezont a másodosztályban kezdik.

Matematikailag még volt esélye a forduló előtt az Egernek és a Siófoknak is a bentmaradásra, de azért az sejthető volt, hogy ez a két alakulat csúszik majd vissza az NB II-be, hiszen a Pápa olyan előnyre tett szert menet közben, amit mindkét gárdának nehéz lett volna ledolgozni. Ráadásul a hevesiek épp a Lombardhoz látogattak, és csúnyán ki is kaptak.

Így a Siófoknak ugyan még maradt esélye, de a Kecskemétet kellett volna két vállra fektetniük. A lilák viszont nem kegyelmeztek, hiába nem volt számukra tétje a meccsnek.

Vaskó például már a 2. percben vezetést szerezhetett volna a KTE-nek, de az első gólra 13 percet kellett várni: ekkor egy Kuruczról kipattanó labdát Burgos küldött a kapuba (1-0). Az első 45 percben további ziccereket dolgoztak ki a hazaiak, de maradt az egygólos vezetést a szünetben.

A második felvonásban aztán beindult a gólgyár, hiszen Mohl távoli csukafejese, majd Kiss Máté lövése is a kapuban kötött ki (2-1). A 68. percben Salami második próbálkozásra már gólt ünnepelhett, ám a hazaiak nem örülhettek annyira, hiszen a hajrához közeledve Vukasovic második sárgáját is megkapta.

Ezt nem tudta kihasználni a Siófok, így a vége 3-1 lett, vagyis 3 meccs alatt kellene a megszerezhető 9 pontból legalább nyolcat begyűjteniük a sárga-kékeknek úgy, hogy a Lombard Pápa minden mérkőzését elveszíti.

A délutáni másik találkozón a Pécs hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Haladástól: a szombathelyiek olyan meccset húztak be, ahol a 60. percben volt az első nagy ziccer. A gólokat egyébként Radó szerezte a 82. és 86. percben.

Eredmények – OTP Bank Liga, 27. forduló

Kecskeméti TE – FGSZ-Siófok 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Burgos (13.), Mohl (48.), Salami (68.), illetve Kiss M. (52.)
Piros lap: Vukasovic (77.)

Pécsi MFC – Szombathelyi Haladás 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Radó (82., 86.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik