Foci

Bombameglepetés: a Wigané az FA-kupa

wigan (wigan athletic, )
wigan (wigan athletic, )

Az FA-kupát megnyerő csapatok közé most már feliratkozott a Wigan is, hiszen a kicsapat története során először hódította el a trófeát.

A papírforma a találkozó előtt természetesen a Manchester City sikerét jósolta, ugyanis a két együttes között meglehetősen nagy a különbség a játékerőt tekintve, de tudjuk, az FA-kupában bármi megtörténhet.

A manchesteriek eddig 5 alkalommal vihették haza a kupát, ezzel az örökrangsorban a hatodikak, míg a Wigan most először jutott el a fináléba.

A mérkőzést az esélyeknek megfelelően a City kezdte jobban, több ziccert is kidolgoztak, de Joel Robles remekül védett. A Wigan legjobbja Callum McManaman volt, kétszer is közel járt a gólhoz, de az első félidőben 0-0-t mutatott az eredményjelző.

A fordulást követően ideges lett a City, és nekirontott a Wigannak, hogy összejöjjön az első gól. Azonban vagy Robles állt jó helyen, vagy a manchesteri labdarúgók, Tevez, Agüero, Kompany célzott pontatlanul.

A hajrához közeledve úgy tűnt, hosszabbítás következik, azonban következett egy olyan momentum, mely eldöntötte a mérkőzést: a játékvezető ugyanis Zabaletát kiállította a 85. percben, és ezt kihasználta a Wigan: a 91. percben Maloney jobboldali szöglete remekül szállt befelé, a röviden érkező Watson pedig a kapuba csúsztatott.

Így a Wigan 1-0-ra megnyerte a meccset, és története első FA-kupáját is.

Eredmény – FA-kupa

Manchester City – Wigan 0-1 (0-0)
Gólszerző: Watson (91.)
Piros lap: Zabaleta (85.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik