Foci

Elmaradt a “temetés” Egerben

Végigjátssza a bajnokságot a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó, nehéz anyagi helyzetben lévő Egri FC.

A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az egri önkormányzat és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közösen segít a csapatnak abban, hogy a hátralevő négy fordulóban pályára léphessen. Ez abban nyilvánul meg, hogy átvállalják az idegenbeli összecsapásokhoz szükséges utazási, illetve a hazai találkozók rendezési költségeit.

“Úgy készültünk, hogy a mai már temetési határidő lesz. A 28. órában azonban jött egy lehetőség. Eger önkormányzata és az MLSZ részéről kaptunk egy reménysugarat, hogy korrekt módon befejezzük a bajnokságot” – mondta Tóth Dénes klubigazgató, hozzátéve, hogy a szerdai tulajdonosi lemondásokban jelzett egyforintos vételárak a több tízmilliós adósságok átvállalását is magukban hordozzák. Azt is elárulta, hogy a játékosok februárban kaptak legutóbb – félhavi – fizetést.

“A helyzetünket ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor zuhan a repülő és a pilóta kiszól, hogy akarja-e valaki vezetni a gépet. Nem sokan jelentkeznének. Mi reménykedünk, tudunk még olyan szálat felgöngyölíteni, hogy a jövőben is legyen labdarúgás Eger városában” – tette hozzá Tóth Dénes.

A magyar szövetség (MLSZ) a villanyvilágítás hiánya miatt nem adta meg a licencet a hazai meccsekre, ezért az Eger a bajnokságban nem játszhatott saját otthonában, így Debrecenben, Miskolcon, Budapesten (a Vasas stadionjában), illetve Vácon fogadta aktuális ellenfeleit.

Az egriek 26 forduló után 15 ponttal az utolsó helyen állnak a tabellán, hátrányuk kilenc pont a még bennmaradó, 14. helyezett Pápával szemben. Soron következő, szombati mérkőzésükön éppen Pápán lépnek pályára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik