Foci

Ennyit jelent Messi a Barcának

lionel messi (lionel messi, )
lionel messi (lionel messi, )

Az argentin támadó beállt a második félidőben, rögtön rúgott két gólt, és megnyerte a meccset a katalánoknak.

Egy ideje már felépült sérüléséből Messi, ám egyáltalán nem tökéletes a lába, így sem a Bayern München elleni BL-elődöntőben, sem a bajnokságban nem tudta segíteni a Barcelonát, sőt, vasárnap is csak a padon kapott helyet a négyszeres Aranylabdás.

A Betis ellen azonban be kellett szállnia, hiszen az első félidőben 2-1-re vezettek a zöld-fehérek a Camp Nouban, majd Villa a fordulást követően egyenlíteni tudott.


Fotó: AFP

Ám ekkor érkezett Messi, és pályára küldése után négy perccel máris góllal jelentezett, hiszen parádésan tekert a kapuba egy szabadrúgást, majd egy szépen kidolgozott akció végén duplázott.

Így a katalánok 4-2-re hozták a meccset, de még nem lettek bajnokok, hiszen négy fordulóval a zárás előtt 11 pont az előnyük a Real Madriddal szemben.

Eredmény – Primera Division, 34. forduló

Barcelona – Betis 4-2 (1-2)
Gólszerzők: Sanchez (9.), Villa (56.), Messi (60., 71.) illetve Pabon (2.), Perez (43.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik