Foci

Egy magyar sem lépett pályára a németeknél

Mainz (mainz, )
Mainz (mainz, )

A Bundesliga 32. fordulójában egymás ellen játszottak a magyar érdekeltségű csapatok, azonban egyik honfitársunk sem lépett pályára.

A Hannover a Mainzot fogadta szombaton. A meccs pikantériája, hogy a felek a tabellán egymás mögött foglaltak helyet, mindössze egy pont különbséggel. Huszti Szabolcs és Szalai Ádám is főszereplője lehetett volna a mérkőzésnek, ám mindkét honfitársunk sérült.

Az első félidőben a Hannover és a Mainz is betalált, így 1-1-el fordultak az együttesek, majd a 65. percben Schulz kiállítása miatt hátrányba kerültek a hazaiak. Ennek ellenére a Hannover mégis vezetést szerzett, de a 79. percben Müller megint egalizált, és végül ez is maradt a végeredmény (2-2).

A Stuttgart-Fürth találkozón három magyar, Hajnal Tamás, valamint Varga József és Stieber Zoltán lehetett volna érdekelt, ám a Hajnal és Stieber is harcképtelen, Vargára pedig nem tart igényt a zöld-fehér együttes. A Fürth egyébként idegenben nyert 2-0-ra, vagyis még van remény arra, hogy ne utolsóként essen ki a klub a Bundesligából.

A Hoffenheim az utolsó öt percben 0-2-ről egyenlített, így a kék-fehérek már csak két ponra vannak a bentmaradást érő 15. pozíciótól.

Eredmények – Bundesliga, 33. forduló

Frakfurt- Düsseldorf 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Meier (30., 87.), Lakic (50.) illetve Schahin (78.)

Hannover – Mainz 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Sobiech (36.), Diouf (70.) illetve Müller (25.)
Piros lap: Schulz (65.)

Nürnberg – Leverkusen 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Toprak (26.), Kiessling (62.-büntetőből)

Stuttgart – Fürth 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Sakai (51.-öngól), Azemi (82.)
Piros lap: Rudiger (74.)

Werder Bremen – Hoffenheim (2-0)
Gólszerzők: Hunt (2.-büntetőből), De Bruyne (24.) illetve Schipplock (85., 90.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik