Foci

Bale kicentizte a Tottenham sikerét

Gareth Bale (gareth bale, )
Gareth Bale (gareth bale, )

A Tottenham Hotspur a walesi játékos 86. percben szerzett góljával nyert a Southampton ellen.

Londonban csúszott kissé a Tottenham és a Southampton angol labdarúgó bajnokija, ugyanis a White Hart Lane közelében történt egy közúti baleset, amely kisebb káoszt okozott a forgalomban. A jelek szerint a hazaiakat fogta meg jobban a későbbi kezdés, ugyanis a fővárosiak mintha a pályán sem lettek volna az első félidőben, ám szerencséjükre a vendégek két nagy helyzetet is kihagytak.


Fotó: AFP

A találkozó vége előtt 20 perccel tűnt úgy először, hogy a Spurs játékosai kezdenek belerázódni a meccsbe, a szurkolók is elkezdték biztatni a kedvenceket. Már a meccs legvégén jártunk, amikor a héten több fórumon is a Premier League legjobbjának választott Gareth Bale megszerezte a Tottenham győztes gólját. A londoniak ezzel megelőzték a városi rivális Arsenalt és már a negyedikek, de az Ágyúsok QPR ellen egyből vissza is vehetik ezt a pozíciót.

A többi pályán kissé lassan indultak be a csapatok, ami a góllövést illeti, sőt, a Swansea és a Manchester City, illetve a West Ham United és a Newcastle összecsapásán egyáltalán nem is született találat.

A West Brom hiába vezetett kétszer is, a Wigan mind a három pontot elvitte az Albion otthonából, a Reading a Fulham, az Aston Villa pedig a Norwich otthonában nyert.

Eredmények – Premier League, 36. forduló

Tottenham – Southampton 1-0 (0-0)
Gólszerző: Bale (86.)

Swansea – Manchester City 0-0

West Ham United – Newcastle 0-0

West Bromwich Albion – Wigan 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Long (29.), McAuley (50.) illetve Kone (39.), McArthur (58.), McManaman (80.)

Fulham – Reading 2-4 (0-1)
Gólszerzők: Ruiz Gonzalez (70., 77.) illetve Rbson-Kanu (12., 62. – 11-esből), Le Fondre (75.), Karacan (83.)

Norwich – Aston Villa 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Holt (74. – 11-esből) illetve Agbonlahor (55., 89.)


Ajánlott videó

Olvasói sztorik