Foci

Újabb vereségével közel a kieséshez a Fürth

greuther fürth (greuther fürth, )
greuther fürth (greuther fürth, )

Két magyar érdekeltségű csapat mérkőzött meg egymással a Bundesliga pénteki játéknapján: a Hannover legyőzte a Fürth gárdáját.

A Hannover Huszti Szabolcsot, a Fürth pedig Stieber Zoltánt és Vagra Józsefet foglalkoztatja, azonban a pénteki összecsapáson egyik magyar labdarúgó sem volt a pályán: Huszti és Stieber sérülés miatt, míg Vargának egyre kevesebb játéklehetőség jut a zöld-fehéreknél.

A meccset egyébként a vendégek kezdték jobban, hiszen Abdellaoue a 36. percben szerzett vezetést a Hannovernek, majd még a szünet előtt érkezett az egyenlítés Djurdjic révén.

A fordulás után belehúzott a Hannover, előbb Hoffmann, majd Pinto jelentkezett góllal, a két vendég találat között pedig ismét Djurdjic tette izgalmassá a végjátékot. Az eredmény maradt a 2-3, vagyis szinte már elkerülhetetlen a Fürth kiesése: ha az osztályozós helyen álló Augsburg pontot szerez szombaton a Stuttgarttal szemben Stieberék visszaesnek a második vonalba.

Ugyanakkor a Hertha BSC után az Eintracht Braunscweig is feljutott az első osztályba, mivel pénteki, ingolstadti győzelmének köszönhetően a második helynél hátrébb már nem végezhet a másodosztályban. A Brauschweig 28 éve nem szerepelt az első osztályban.

Eredmény – Bundesliga, 31. forduló

Fürth – Hannover 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Djurdjic (41., 83.) illetve Abdellaoue (36.), Hoffmann (71.), Pinto (87.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik