Foci
Vass Patrik (vass patrik, )

Remek gólokkal verte az MTK a Diósgyőrt

Az MTK hazai pályán 2-0-ra nyert a Diósgyőr ellen az OTP Bank Ligában.

Szombaton, kora délután az MTK fogadta a szezonban bukdácsoló Diósgyőrt. A találkozót nagy rendőrségi készültség övezte, ugyanis a hírek szerint a Ferencváros-drukkerek, valamint a miskolci szimpatizánsok a múlt heti összecsapás második felvonását szombatra tervezték.

Az első félidőben nem történt sok minden, az MTK ugyan próbált ellenfele fölé kerekedni, de sokáig nem volt értékelhető támadása a hazaiaknak. Amikor már azt hihettük, hogy kaput eltaláló lövés nélkül pereg le az első játékrész, akkor Vass Patrik egy remek csel után kilőtte a hosszú alsó sarkot (1-0). Sokat kellett várni az első valamire való akcióra.

A második félidő érdekes jelenettel indult: a csereként beálló Tiszára hosszú perceket kellett várni, a vendégek támadója ugyanis nem öltözött be időben… Biztatóan kezdődött a felvonás, mind a két oldalon voltak helyzetek, sokkal élvezhetőbb volt a játék. A 63. percben közel járt az egyenlítéshez a DVTK, ám a több védőt is kicselező Tisza lövése után a kapufán csattant a labda.

A 86. percben dőlt el végleg a csata, ugyanis lescsapdára készülő védőkön kifogó Kanta remek ütemben tálalt Balajti elé, a csatár egy csellel elfektette a kapust, majd hanyag mozdulattal a hálóba passzolt (2-0), beállítva a végeredményt. A Diósgyőr újabb fájó vereséget szenvedett el.

Eredmény – OTP Bank Liga, 25. forduló

Hidegkuti Stadion, 1000 néző, Vezette: Vad II.

MTK Budapest – DVTK 2-0 (1-0)

MTK: Groppioni – Wolfe, Vukmir, Kálnoki Kis, Hidvégi – Vass P. (Pölöskei, 86.), Vadnai, Kanta J., Zsidai, Ladányi (Bese, 80.) – Tischler (Balajti, 56.)

DVTK: Ribánszki – Vági, Hanek, Kádár, Gohér – Gallardo, Takács, Elek (Tisza, a szünetben), Fernando – Rudolf (Luque, 72.), Seydi (Bacsa, 57.)

Gólszerző: Vass P. (41.), Balajti (86.)

Sárga lap: Tischler (51.), Zsidai (60.), illetve Takács (62.), Hanek (66.)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.