Foci

Fél óra alatt intézte el a KTE az egrieket

Kecskemét (kecskemét, )
Kecskemét (kecskemét, )

Az OTP Bank Liga 25. fordulójának nyitómeccsén a Kecskemét 3-1-re nyert.

Ellentétes előzményekkel várhatta a két labdarúgóegyüttes a pénteki bajnokit: míg a Kecskemét a hét közben, a bepótolt 20. forduló mérkőzésén nagy meglepetésre kiütötte a listavezető Győrt (5-2), addig az Eger esetében már az életben maradás a tét. Az önkormányzat ugyanis kihátrált a hevesi csapat mögül, a tulajdonos nem akar már pénzt ölni a klubba, az egyesület dolgozóit pedig kitették a focistadionból.

Épp ezért akár szimbolikusnak nevezhetjük a találkozó hatodik percének eseményeit, amikor Vukasovic előbb felfűzte a komplett egri védelmet, azonban centerezése után nem egy kecskeméti lábról, hanem Rakovic stoplisáról pörgött a labda a hálóba – öngól (1-0). A vérszemet kapó lila-fehérek gyakorlatilag szűk fél óra alatt döntötték el a találkozó sorsát: Rakovic újabb hibája után Mohl lőtt szép gólt (2-0), majd Rajczi bőrözte be a kapust (3-0). Ez volt az Újpestről érkező csatár első találata kecskeméti színekben. Zavara azért a szünet előtt még szépíteni tudott, egy egyéni akció végén lőtte ki messziről az alsó sarkot (3-1).

A második félidő már kevésbé volt látványos, bár így is megvolt az esélye mind a két csapatnak a gólszerzésre. A vendégektől Németh Norbert például csak magát okolhatja, amiért Antal kapus menteni tudott egy ízben előle, ugyanis rosszul vette át a labdát egy remek indítást követően. Rajczi pedig megduplázhatta volna góljai számát, ám a kapu torkából mellé fejelt.

A hajrában még mind a két kapusnak akadt dolga, de gól már nem született több, a Kecskemét így a Győr után az Egri FC-t is legyőzte a héten. A vendégek helyzete egyre kilátástalanabb, ami a bentmaradást illeti.

Eredmény – OTP Bank Liga, 25. forduló

Széktói Stadion 1500 néző, v.: Radványi

KTE-Phoenix Mecano – Egri FC 3-1 (3-1)

Kecskemét: Antal – Mogyorósi, Vaskó, Varga R. (Hullám 56.), Forró – Póti, Vukasovic, Savic (Diaz 73.), Mohl (Pekár 56.) – Rajczi, Burgos Vezetőedző: Horváth Ferenc

Eger: Sztankó – Balogh Zs. (Zvara 9.), Rakovic (Szabó B.), Mecinovic, Koné, Farkas Á. – Koós, Buac, Albert – Németh N. – Horváth Z. (Lasimant 65.) Vezetőedző: Mészáros Ferenc

Gólszerzők: Rakovic (6. öngól), Mohl (23.), Rajczi (26.), illetve Zvara (35.)

Sárga lap: Vaskó (67.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik