Foci

Bocsánatot kért a „kannibál” focista

Luis Suarez (luis suarez, )
Luis Suarez (luis suarez, )

Luis Suarez sajnálja, hogy megharapta Branislav Ivanovicot. Nem először tett ilyet.

Vasárnap mi is írtunk róla, hogy Luis Suarez hiába egyenlített ki a Chelsea ellen a 96. percben, nem az egy pontot érő gólja miatt emlegetik majd fel neki ezt a mérkőzést. A keresett uruguayi csatár ugyanis a meccs hevében teljesen érthetetlen módon megharapta Branislav Ivanovic, a londoniak védőjének karját. Egyedül a játékvezetőnek nem tűnt fel az incidens.


Fotó: AFP

„Nagyon sajnálom, amit tettem, megbocsáthatatlanul cselekedtem. Fel akarom venni a kapcsolatot Ivanoviccsal, hogy bocsánatot kérjek tőle személyesen. A Liverpool minden alkalmazottjától, a játékostársaimtól és a menedzseremtől is elnézést szeretnék kérni” – mondta Suarez a találkozót követően a Liverpool hivatalos honlapjának.

Igen ám, csakhogy ez nem először fordult elő Suarezzel. 2010-ben, még az Ajax játékosaként a PSV elleni rangadón Ottman Bakkal vállába harapott bele. Akkor a holland sajtó el is nevezte az „Ajax kannibáljának”. Úgy tűnik a dél-amerikai nem változott az elmúlt három esztendőben.

Mindenesetre hétfőn a Liverpool megbüntette a játékost, aki a pénzt az 1989-es hillsboroughi tragédia áldozatai hozzátartozóinak támogatására fordítja.

A vasárnapi eset:

A 2010-es harapás:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik