Foci

Sovány előnyt szerzett a Chelsea

chelsea (chelsea, )
chelsea (chelsea, )

Az Európa Liga elődöntőjének első mérkőzésén a londoniak 2-1-re nyertek a Basel otthonában.

Kevesen hitték a sorozat elején, hogy a Basel egészen a legjobb négyig eljut, hiszen a csoportkörben a Videoton ellen is megszenvedtek. Azt követően viszont sikerrel vettek minden akadályt, kiejtették a Zenitet és a Tottenhamet is. A Chelsea azonban nagyobb falat, ám a svájciak a Kékektől sem rémültek meg.

A mérkőzés elején jobb volt az angol együttes, többször lőttek kapura, de mindkét csapat rengeteg hibával játszott. Ennek ellenére a vendégek kerültek előnybe még a szünet előtt, hiszen Victor Moses fejese a hálóban kötött ki a 12. percben.

Fotó: AFP

A fordulás után a Chelsea több ziccert is rontott, így akár növelhették volna az előnyüket, de a hajrába fordulva a Basel volt kezdeményezőbb, és jobban akarták a gólt, mint a tavalyi BL-győztes. Ez össze is jött a svájciaknak, hiszen Azpilicueta a játékvezető szerint szabálytalanul vitte földre Stockert.

A megítélt büntetőt Schar vágta be, így a 87. percben 1-1-re módosult az állás. Tegyük hozzá, David Luiznak ekkor már nem kellett volna a pályán lennie, hiszen csúnya belépője után csak sárgát kapott.

A hosszabbításban Sommer bemutatta a meccs védését, majd amikor már mindenki elkönyvelte az 1-1-es végeredményt, David Luiz a sorfal mellett a kapuba vágott egy szabadrúgást, így végül 2-1-re nyert a Chelsea.

A játéknap másik mérkőzésén a Fenerbahce ugyan nyert a Benfica ellen, de a törökök 1-0-s sikere azt jelenti, hogy a visszavágó szoros lesz, és nagyon jó helyzetben vannak a portugálok.

Eredmények – Európa Liga, elődöntők, 1. mérkőzés

Basel – Chelsea 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Schar (87.-büntetőből) illetve Moses (12.), David Luiz (93.)

Fenerbahce – Benfica 1-0 (0-0)
Gólszerző: Korkmaz (72.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik