Foci

Szalaiért három játékost adna a Dortmund

Szalai Ádám (szalai ádám, )
Szalai Ádám (szalai ádám, )

A német Kicker információi szerint a Dortmund három játékosát is odaadná a Mainznak Szalai Ádámért.

A magyar válogatott csatárt az elmúlt évben több európai nagycsapattal is hírbe hozták már, Szalai mégis maradt a Mainznál. Most viszont úgy tűnik – köszönhetően idei 15 góljának –, hogy ősszel már más csapat színeiben folytatja pályafutását, hiszen élénken érdeklődik iránta a Bajnokok Ligája-elődöntős Borussia Dortmund is.

A kicker.de úgy tudja, hogy a sárga-feketék kívánságlistáján ott szerepel Szalai Ádám neve is, míg a Mainz szemet vetett a BVB három fiatal játékosára, vagyis elképzelhető, hogy találkoznak az érdekek.

Ugyanis a nyári átigazolási szezonban a 8,5 millió eurót érő Szalai Dortmundba költözhet egy csere keretében: a sárga-feketék odaadnák a Mainznak érte azt a három focistát, akit szeretnének, név szerint  Jonas Hoffmant, Julian Kochot és Daniel Ginczeket.

A Mainz részéről egyébként a klubmenedzser Christian Heidel azt mondta, ha érkezik megfelelő ajánlat Szalaiért, majd elgondolkodnak, eladják-e egyik legjobbjukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik