Foci

Varázsolt a Chelsea, botlott a United

chelsea (chelsea, )
chelsea (chelsea, )

David Luiz élete gólját lőtte a Fulhamnek.


Fotó: AFP

Három nagycsapat játszott bajnokit a Premier League-ben szerdán, ebből kettő győzött, egy döntetlent játszott. Előzetesen nem úgy gondolhattuk, hogy a három meccsből a Chelsea nyeri meg sajátját a legsimábban.

A Manchester City azzal a Wigannel meccselt, akivel az FA Kupa döntőjében is fog. Lehet, hogy már taktikáztak a felek, ugyanis a mérkőzésen egyetlen gól született, végül azt a City, pontosabban Kolarov előkészítése után Carlos Tévez szerezte. Ezzel a sikerrel a kékek megerősítették helyüket a második helyen, és jelzik, hogy eszük ágában sincs a United bajnoki címe (mert alighanem ez bekövetkezik) miatt leereszteni és átadni az ezüstös pozíciót az üldözőknek.

A Manchester United kétszer is hátrányba került a West Ham United otthonában, előbb Valencia, majd Robin van Persie egyenlített. Utóbbi azért érdekes, mert az FA Kupában éppen a holland mentette meg anno a kieséstől (a még korábbi kieséstől) a manchesterieket a londoniak otthonában.

A Chelsea-ben kezdett John Terry és Frank Lampard is a Fulham elleni derbin, a védő két góllal jelentkezett, de a legszebb találat nem az övéi között keresendő, hanem David Luiz követte azt el.

A 31. percben nagyon messziről rászánta magát a lövésre, és a labda végül ki is kötött a városi rivális kapujában. A végén 3-0-ra győzött a Chelsea, és versenyben van a harmadik hely eléréséért, fel is jött ebbe a pozícióba.

Eredmények – Premier League:

West Ham United – Manchester United 2-2 (1-1)
gólszerzők: Vaz Te (17.), Diame (51.), illetve Valencia (31.), van Persie (77.)

Fulham – Chelsea 0-3 (0-2)
gólszerzők: David Luiz (30.), Terry (43., 71.)

Manchester City – Wigan 1-0 (0-0)
gólszerzők: Tevez (83.)

Videó – a West Ham-Manchester meccs összefoglalója:

Videó – a Chelsea góljai:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik