Foci

Hihetetlen, de megússza Agüero a brutalitást

Nem indít eljárást az angol szövetség a City játékosa ellen.

Ismét a(z angol) szurkolók igazságérzetét sértő megnyilvánulással jelentkezett az Angol Labdarúgó Szövetség. Aki látta a Chelsea és a Manchester City vasárnapi FA-kupa elődöntőjét, várta a hétfőt, hogy hír érkezzen Sergio Agüeróval kapcsolatban.

Történt ugyanis, hogy a City argentin támadója páros lábbal csúszott bele David Luizba, a Chelsea védőjébe. Brutális megmozdulás volt, de a meccs játékvezetője, Chris Foy csak szabadrúgást adott a londoniak javára. Nemhogy piros, sárga sem járt a szabálytalanságért.

Foy egyébként végig indiszponáltan fújt, és akkor finoman fogalmaztunk, a Chelsea-nek minimum egy 11-est meg kellett volna ítélnie, és az egy-egy elleni párharcokat is rendre rosszul ítélte meg.

Nos, az angol szövetség nem indít eljárást Agüero ellen, ugyanis a szervezet szerint a pályán már megtörtént az elszámoltatás, a játékvezető látta és reagált az esetre.

A szigetországban korábban gyakran hoztak meg fegyelmi döntéseket a videófelvételek alapján, így meglepő a mostani döntés, mint ahogyan egy pár héttel ezelőtti is.

Akkor a Wigan játékosa, Callum McMananam szétrúgta Massaido Haidara lábát.

Videó – Agüero esete:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik