Foci

Helyet cserélt az Inter és a Roma

as roma (as roma, )
as roma (as roma, )

Az Internazionale a Serie A 32. fordulójában meglepetésre kétgólos vereséget szenvedett, az AS Roma viszont 2-1-re nyert.

11 pont és öt hely volt a különbség a két együttes között a játéknapot megelőzően, ráadásul az Inter jóval erősebb csapat, mint a Cagliari, így joggal gondolhatták a milánóiak, hogy simán hozzák ezt a találkozót, és begyűjtik a három pontot.

Ehhez képest a 0-0-val végződő első félidőt követően Pinilla büntetőből szerzett vezetést a hazaiaknak, majd a 77. percben megszerezte saját maga, és csapata második találatát is, így meglepetésre 2-0-ra nyert a Cagliari, mely így

Vasárnap délután az AS Roma is érdekelt volt. A Farkasok a hetedik pozícióból várták a játéknapot, és remélték, hogy kikap az Inter, vagyis legalább egy pozíciót tudnak javítani győzelmük esetén. Ez így is lett, hiszen Torinóban tudtak diadalmaskodni Osvaldo és Lamela góljaival, ráadásul a találkozót emberhátrányban fejezték be Balzaretti piros lapja miatt.

A genoai városi rangadón 1-1-es döntetlen született. Tőzsér Dániel ezúttal nem kapott játéklehetőséget.

Eredmények – Serie A, 32. forduló

Palermo – Bologna 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Ilicic (5.) illetve Gabbiadini (17.)

Cagliari – Internazionale 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Pinilla (63., 77.)

Chievo – Catania 0-0

Genoa – Sampdoria 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Matuzalem (80.) illetve Eder (28.)
Piros lap: Costa (78.)

Parma – Udinese 0-3 (0-2)
Gólszerzők: Muriel (12., 43.), Pereyra (62.)

Torino – Roma 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Bianchi (31.) illetve Osvaldo (22.), Lamela (60.)
Piros lap: Balzaretti (82.)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik