Foci

Messi volt a kulcs

Lionel Messi (lionel messi, )
Lionel Messi (lionel messi, )

Barcelonában a csereként beálló aranylabdást éltetik a BL-továbbjutás után.


Messi új lendületet adott csapatának
Fotó: AFP

A Barcelona együttese sokáig szenvedett a PSG ellen hazai pályán, ráadásul az 50. percben hátrányba is került szerda este, így a katalánokat meglegyintette a kiesés szele is. Az utolsó szűk fél órára aztán jött a kisebb sérüléssel bajlódó Lionel Messi, új lendületet adott csapatának, Pedro góljával pedig meglett az 1-1 és a továbbjutás, az idegenben lőtt több gól (2-2 lett a párizsi odavágó) a gránátvörös-kékeknek kedvezett.

„A teljes edzői stáb nagyon elégedett és büszke a játékosokra. A mostani mérkőzés rendkívül kemény volt: egy erős ellenféllel játszottunk. Több játékosunk is hiányzott, de ennek ellenére is el tudtuk érni a célunkat. Lionel Messivel volt egy egyezségünk, ami a meccs közben életbe is lépett. Nagyszerű játékos, aki nagyon fontos a csapatunk számára. Ezt újfent be is bizonyította, ő volt a siker kulcsa” – mondta a meccset követően Jordi Roura, a Barcelona másodedzője a találkozót követő sajtótájékoztatón.

A Barcelona továbbjutásához szükséges gólt Pedro Rodriguez szerezte, aki elmondta, amikor elé került a labda, csak minél nagyobbat akart bele bikázni:

„Rengetegen álltak körülöttem, szerencsére jól eltaláltam. Természetesen jó dolog gólt szerezni, de a lényeg, hogy a csapat az elődöntőben van. Az elődöntős sorsolás kapcsán már igazából mindegy, hogy kit kapunk, három igen komoly együttes jutott be a legjobb négybe rajtunk kívül. Kemény párharc vár ránk, bárki is jön szembe” – így Pedro.

Carlo Ancelotti sajnálja a játékosait, de büszke is rájuk:

„Mindent megtettünk a győzelem érdekében. Tehetség, karakter és bátorság – ezeket nyújtottuk. Nagyon jól játszottunk. Sokat védekeztünk, a labdát is jól használtuk, mikor nálunk volt. A végeredmény miatt vagyok csak csalódott.”

A Bajnokok Ligája elődöntőjének sorsolását pénteken tartják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik