sólyomszem (sólyomszem, hawk eye)
Foci sport

Forradalom: bevezetik a sólyomszemet Angliában

A Premier League-ben jövőre jön a technikai újítás!


Fotó: AFP

A sok technikai vívmány közül az angol szövetség a teniszből ismert sólyomszemet (Hawk-Eye) választotta ki, ez segíti majd a játékvezetők munkáját jövőre.

Először az idényt felvezető angol Szuperkupa-döntőben alkalmazzák a rendszert, amely alkalmas arra, hogy megállapítsa, a labda teljes terjedelmével áthaladt-e a gólvonalon.

A sólyomszemet tavaly júniusban, az Anglia–Belgium barátságos mérkőzésen tesztelték.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.