Foci

Balotelli ott folytatja, ahol Manchesterben abbahagyta

mario balotelli (mario balotelli, )
mario balotelli (mario balotelli, )

Mario Balotelli Milánóban sem marad balhé nélkül. Ezúttal három meccsre tiltották el.

Nem hazudtolja meg önmagát
Fotó: AFP

A Manchester City korábbi támadója januárban került az AC Milanhoz. Nem telt el azóta sok idő, de már számos alkalommal középpontba került Balotelli, és nem feltétlenül a remek teljesítménye miatt.

Legutóbb például egy vonaton dohányzott, ami Olaszországban tilos, de szobrot is szeretne magáról csináltatni. Persze azért azt se hallgassuk el, hogy termeli is a gólokat a támadó, tehát sokat köszönhet neki a Milan.

Most azonban ismét olyasmi miatt került a címlapokra, amire nem feltétlenül lehet büszke. A Fiorentina ellen ugyanis pontokat hullajtottak a piros-feketék, Balotelli pedig sárga lapot kapott. Ez még önmagában nem jelentene semmit, de az összegyűlt lapok miatt kénytelen kihagyni egy mérkőzést.

Továbbá a lefújás után, az öltözőfolyosón beszólt a játékvezető egyik asszisztensének, így az olasz szövetség még két meccset hozzátett az eltiltáshoz. Így a szezon talán legfontosabb mérkőzésein nem állhat majd csapata rendelkezésére: a Napoli, a Juventus és a Catania ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik