Foci

Álommeccs: a ráadásban menekült meg a Dortmund

borussia dortmund (borussia dortmund, )
borussia dortmund (borussia dortmund, )

A Malaga a 90. percben még továbbjutásra állt a Westfalenstadionban, de a Dortmund két perc alatt két találatot szerzett, így a németek lesznek ott az elődöntőben.

Joggal ünnepeltek a németek
Fotó: AFP

A BL-ben a legjobb nyolc közé jutott együttesek közül kétségtelen, hogy a Malaga képviseli a leggyengébb játékerőt, ennek ellenére a Dortmund ellen az odavágón gólnélküli döntetlent értek el. Bár emiatt a német bajnok foghatja a fejét, hiszen végig uralták a múlt heti meccset, mégsem tudtak betalálni.

A visszavágón aztán közel került a csodához a Malaga, hiszen Joaquin szép találatot helyezett el a bal alsóban, vezetéshez juttatva a vendégeket, óriási meglepetésre.

A bekapott pofonból fel tudott állni a Dortmund, még az első félidő vége előtt hasonlóan szép találatot szerzett Robert Lewandowski.

A szünet után a németek birtokolták többet a labdát, de sorra hagyták ki a lehetőségeiket, Götze, Lewandowski, Reus és Blaszczykowski is pontatlanul játszott, így az utolsó tíz percbe úgy fordultak a felek, hogy az 1-1-es állással, idegenben lőtt góllal a Malaga számít továbbjutónak.

Azonban született újabb találat, de azt a spanyolok szerezték 65 ezer német szurkoló bánatára.

Julio Baptista remek kiugratást kapott, majd kapura lőtt, a labda pedig már túljutott Weidenfelleren. A játékszer a kapu felé tartott, ám nem biztos, hogy a gólvonal mögött kötött volna ki, így a lesen álló Eliseu kotorba be közelről, a játékvezető pedig megadta a gólt (1-2).

Itt azonban nem volt vége a meccsnek, hiszen a hosszabbításban előbb Reus, majd Schieber és Santana közös erővel gyötört be egy labdát a hálóba (3-2), így két perc alatt fordítani tudott a Dortmund, vagyis a németek lesznek ott a legjobb négy között.

Hihetetlen volt a végjáték, az elmúlt évek egyik legjobb hajráját produkálták a sárga-feketék. A lefújás után a németek úgy örültek, mintha a BL-trófeát nyerték volna meg, a spanyolok pedig teljesen összezuhantak.

A játéknap másik összecsapásán a Real Madrid bár kikapott a Galatasaray otthonában, mégis a Blancók jutottak be az elődöntőbe.

Eredmény – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 2. mérkőzés

Borussia Dortmund – Malaga 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Lewandowski (40.), Reus (90.), Santan (92.) illetve Joaquin (25.), Eliseu (82.)
Továbbjutott a Dortmund, 3-2-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik