Foci

Balotelli a City mellett teszi le a voksát

mario balotelli (mario balotelli, )
mario balotelli (mario balotelli, )

Mario Balotelli, a Manchester City korábbi csatára szerint volt csapata nyerni majd a hétfő esti manchesteri derbit.

Fotó: AFP

Hétfő este igazi csemegét tartogatot a foci szerelmeseinek a Premier League. Ugyanis a tabella első két helyezettje mérkőzik meg egymással, és ha ez még nem lenne elég, egy város két csapatáról beszélünk: Manchester United-Manchester City derbivel indul a hét.

A Vörös Ördögök állnak jelenleg az első helyen, 15 ponttal megelőzve a Cityt, vagyis ha az Old Traffordon tartják a három pontot Rooney-ék, karnyújtásnyira kerülnek a bajnoki címhez.

Mario Balotelli szerint viszont korábbi csapata, a City nyerni fog, vagyis farag majd hátrányán.

Az AC Milan olasz csatára biztos abban, hogy Roberto Mancini megtalálja azt a taktikát, amivel idegenben is le tudják győzni riválisukat.

“Nagyon remélem, hogy Roberto Mancini módot talál arra, hogy megnyerje ezt a derbit. Bízom benne, hogy a City lesz a győztes” – mondta Balotelli.

A szezonban egyszer már találkoztak egymással a csapatok, akkor az Etihad Stadionban, 2012. december 9-én a City 0-2-ről tudott egyenlíteni, de az utolsó pillanatban, a 92. percben Van Persie megnyerte a meccset a Unitednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik