Foci

A tatárok megijedtek a Chelsea-től

chelsea rubin (chelsea, rubin kazany, )
chelsea rubin (chelsea, rubin kazany, )

A Chelsea a rutinjának köszönhetően verte a Rubin Kazanyt az Európa Liga negyeddöntőjében, de még nincs vége a párharcnak.

Ahogyan arról a Story 4 televízió, valamint a Sport24 is élőképes közvetítésében beszámolt, a Chelsea 3-1-re verte a Rubin Kazanyt az Európa Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Az oroszok vezetőedzője szerint a játékosai megijedtek az angol csapattól.

„Kezdettől fogva jobban játszott a Chelsea, mint mi, helyzetei akadtak és gólokat szereztek. Az igazság az, hogy egy kicsit megijedtünk az elején, főleg az első 10-15 percben. Aztán stabilizáltuk a játékunkat, egyre jobbak voltunk, a második félidőben kifejezetten jobbak. Aztán a harmadik gól nagyon rosszkor jött” – mondta Kurban Berdyev.

Fernando Torres két gólt szerzett, így kompenzálta korábbi hiányosságait, Moses lőtte a harmadik angol találatot (az ellenoldalon Bebras Natcho 11-ese áll). Rafa Benitez most is rotálta csapatát, teljesen más összeállításban lépett pályára a Chelsea, mint mondjuk a Manchester United elleni hétfői FA-kupa találkozón, ahol 1-0-ra nyertek a Kékek. Bejött.


Fernando Torres kettőt vágott
Fotó: AFP / Glyn Kirk

„Elégedett, boldog vagyok, de nem 100 százalékig. Akkor kaptunk gólt, amikor irányítottuk a játékot” – mondta a spanyol edző, aki kitért Fernando Torresre is:

„Kedvelem őt, nemcsak a góljai, hanem a csapathoz való hozzáállása miatt is. Talán nem mindig kap hiteles kritikát. Az emberek jó ideje másról sem beszéltek, mint arról, mikor rúgott gólt. Most lőtt, és biztos vagyok benne, hogy máskor is fog. A bizalom megvan irányában” – mondta Benitez.

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Moszkvában.

Videó a találkozó összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik