Foci

Kivégzést tartottak Münchenben

Bayern München (bayern münchen, )
Bayern München (bayern münchen, )

A Bundesliga 27. fordulójában a Bayern München kilenc gólt lőtt a Hamburgnak. A 34 éves Claudio Pizarro mesternégyest szerzett.

A bajorok már szombaton bajnokok lehettek volna, hiszen szinte behozhatatlan előnnyel vezetik a német élvonalbeli bajnokságot a címvédő Borussia Dortmund előtt, ám ehhez az kellett volna, hogy a sárga-feketék nem győzzenek a Stuttgart otthonában. Lewandowskiék viszont begyűjtötték a három pontot, így elnapolták a Bayern bajnoki címét.

A müncheniek persze a maguk részét teljesítették, hiszen simán nyertek, és akkor még finoman fogalmaztunk. Ugyanis a Hamburg ellen már Shaqiri, Schweinsteiger és Pizarro révén már 3-0-ra vezettek a hazaiak a 31. percben. Ekkor már sejteni lehetett, hogy Bayern könnyen nyerni majd meg a meccset, ám arra talán az Allianz Arénában sem számítottak, hogy majdnem tízig jutnak a piros-fehérek: az első 45 percben még Robben is betalált, míg a perui csatár duplázott.

Sőt, a szünet után még kettőt vágott, vagyis mesternégyest szerzett, Robben saját maga második találatát szerezte, valamint a csereként beállt Ribery is ünnepelhetett. A vendégek becsületét Bruma és Westermann mentette meg, de így is 9-2 lett a vége.

Eredmény – Bundesliga, 27. forduló
Bayern München – Hamburg 9-2 (5-0)
Gólszerzők: Shaqiri (5.), Schweinsteiger (19.), Pizarro (31., 45., 53., 68.), Robben (34., 54.), Ribery (76,) illetve Bruma (75.), Westermann (86.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik