tito vilanova (tito vilanova, )
Foci

Újra Vilanova vezeti a Barcelona edzését

Pénteken hosszú idő után először ismét Tito Vilanova vezényli az FC Barcelona labdarúgócsapatának edzését.

Jordi Roura másodedző azt mondta a pénteki sajtótájékoztatón, a szakember szombaton a Celta Vigo elleni, idegenbeli bajnoki mérkőzésre még nem utazik el a csapattal, viszont jövő hét kedden a Paris Saint-Germain otthonában, a Bajnokok Ligája-negyeddöntőn már nagy valószínűséggel a kispadon lesz.

“Egyelőre még nincs olyan erőben, hogy szombaton velünk tartson, de ha minden jól megy, kedden már ott lesz Párizsban” – idézi Rourát az As.com. “Nagyon örülünk neki, hogy ismét itt van velünk, sportszakmai és emberi értelemben is.”

A 44 éves Tito Vilanova nyálmirigyéből rosszindulatú daganatot távolítottak el decemberben, januárban New Yorkba utazott kezelésre, majd onnan kedden tért haza. Korábban, 2011 novemberében is átesett már ilyen operáción.

Tavaly december óta Jordi Roura irányítja a februárban kisebb hullámvölgybe kerülő, ám a BL-ben nyolc közé jutó, a Primera Divisiónt így is 13 pontos előnnyel vezető katalán sztárgárdát.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.