Foci

A börtönből kapott segítséget a soproni focicsapat

Hólapát (hólapát, )
Hólapát (hólapát, )

Az MTK-stadion gyepszőnyege az elmúlt napok, hetek szélsőséges időjárása miatt teljesen használhatatlan, míg Sopronban rabok lapátolják a havat. A játékvezetők döntik el, hogy meg lehet-e tartani a mérkőzéseket.

Előbb a havazás, most pedig az eső teszi lehetetlenné az OTP Bank Liga folytatását. A 20. fordulót a Magyar Labdarúgó Szövetség teljes egészében elhalasztotta21 nap alatt pótolják majd a meccseket a csapatok -, és most is úgy tűnik, nem lesz teljes a 21. kör.

Ugyanis több pályát teljesen ellepett a hó, így szinte minden helyszínen hólapátolás volt az elmúlt napok programja, és erre még egy lapáttal rátett az időjárás, hiszen az eső is áztatja a gyepszőnyegeket.

Sopronban meglepő munkaerőt kapott az SVSE, ugyanis a másodosztályú együttesnek a sopron­kőhidai börtön rabjai segítettek be a hólapátolásba. A borsonline.hu információ szerint ugyanis 25 elítélt szorgoskodik azért, hogy a Sopron ki tudjon állni a Paks II ellen vasárnap délután.

Az élvonalbeli klubok közül MTK van talán a legrosszabb helyzetben, a pályáról ugyanis sikerült a havat eltüntetni a játékosoknak és a szurkolóknak köszönhetően, de csütörtökön éjszaka azonban megérkezett az eső, amitől az egyébként is rossz állapotú gyep felázott.

Így néz ki Hidegkuti Stadion – (Fotó: mtkhungaria.hu)

Ezért Domonyai László vezérigazgató jelezte az MLSZ Versenybizottsága felé, hogy a pálya játékra alkalmatlan. A vb döntésére még várni kell, azonban vélhetően elhalasztják a Honvéd elleni összecsapást.

Pénteken egyébként a Videoton és a Kaposvár lesz a házigazda, és úgy tűnik, a fehérvári stadionban lehet majd meccset rendezni, hiszen a havat eltakarították és a körülményekhez képest megfelelő a fű állapota. A Rákóczi pályájáról ez már nem mondható el, de Kaposváron dolgoznak azon, hogy pénteken játszhassanak a Siófok ellen.

Az MLSZ pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy kizárólag a játékvezetők döntésén múlik, mely mérkőzéseket rendezik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik