Foci
Harnisch Ákos (harnisch ákos)

Futsal: Finnország is kipipálva

A magyar futsalválogatott csütörtökön három góllal legyőzte a finn csapatot az olaszországi Európa-bajnoki selejtezőtornán, Bariban.

Jól kezdtük a mérkőzést, Harnisch ugyanis már a harmadik percben beköszönt, ám nem sokkal később jött a finnek egyenlítő találata. A szerdán Montenegró ellen triplázó Dróth aztán még kétszer zörgette meg a hálót a félidőig, erre már csak egy északi válasz érkezett, 3-2-es magyar vezetésről folytatták a csapatok.

A második húsz percben a finnek már nem szereztek újabb gólt, míg mi kettőt is, ezzel Frank Tamás együttese második mérkőzését is megnyerte az Európa-bajnoki selejtezősorozat olaszországi állomásán. Legközelebb vasárnap a házigazdák válogatottja következik.

A csapatok hét négyes minitornán szerepelnek, a csoportelsők automatikusan kijutnak a jövő évi kontinensviadalra, míg a hét csoportmásodik, illetve a legjobb harmadik pótselejtezőt játszik. Az Európa-bajnokságot január 28. és február 8. között Antwerpenben bonyolítják le. A rendező jogán Belgium automatikusan résztvevő.

Eredmény – futsal Eb-selejtező, 2. forduló

Magyarország-Finnország 5-2 (3-2)
Gólszerzők: Harnisch (3., 21.), Dróth (7., 19.), Dávid (31.), illetve Majamaa (6.), Lind (12.)

Magyarország: Balázs Zoltán – Németh Péter, Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán Cserék: Pallai Gábor, Nagy Tamás, Frank Péter, Szécsi Barna, Trencsényi

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73914359, Balzsay Károly visszavonult magyar profi ökölvívó, a Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú volt világbajnoka. /interjú/, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.