Foci

Havat lapátolt az OTP Bank Liga mezőnye

A cseppet sem márciusi időjárási körülmények miatt néhány hétvégi NB I.-es labdarúgó-mérkőzés megrendezése veszélybe került.

Legalábbis számunkra még mindig kérdéses maradt, vajon meg tudják-e rendezni a hétvégi kört az NB I.-ben. Egy fordulót már elhalasztottak nemrég, így a válogatott meccsek miatt három hete nem rendeztek bajnokit idehaza.

A héten folytatódott a havazás, így több pályán is 10-15 centiméteres hóréteg alakult ki.

Az MTK csapatánál például a Sándor Károly Akadémia hallgatói Garami József és Tamási Zsolt vezetésével közösen lapátolták szerdán a havat a Hidegkuti stadionban.

A hó vizes, nehéz és olyan mennyiségű, hogy géppel, hótolóval, hómaróval nem lehet rajta dolgozni. “A hétvégi Honvéd elleni bajnoki mérkőzés az időjárás további alakulására való tekitettel is bizonytalan” – írja a csapat weboldala.

A Paks felhívással fordult a szurkolókhoz, szerda 15 órára várta a szurkolókat, szimpatizánsokat. Tomislav Sivic, a játékosok és a drukkerek közösen takarították a pályát. Ahogyan a teol.hu oldal képén is látszik, Tököli Attila is hólapátot fogott.

A Videotonnál kiváló technika segítségével szabadultak meg a hórétegtől. A Kaposvár is a szurkolókat hívta segítségül, ez többé-kevésbé sikerült is, látható a rakoczifc.hu oldalon.

Egyébként az MLSZ véglegesítette az elhalasztott forduló naptárát: ez alapján nem egy napon, hanem szétcsúsztatva rendezik meg azokat a bajnokikat. Ugyanis a tévétársaságok úgy állapodtak meg az MLSZ-szel, hogy minden fordulóban hét meccsnek képernyőre kell kerülnie, ez pedig másként nem lehetséges.

Ennek értelmében a forduló első meccsét, a Haladás-Videoton találkozót április 3-án, 16 órától rendezik, míg az Újpest-MTKmérkőzést április 30-án, a forduló “zárásaként”.

Az NB I. hétvégi fordulója:
Március 29., 17 óra: Kaposvár – Pápa – Sport 2
Március 29., 19 óra: Videoton – Siófok – Sport 1
Március 30., 14 óra: MTK – Honvéd – M1
Március 30., 15 óra: Paks – Haladás – 
Március 30., 16 óra: Kecskeméti TE – Pécsi MFC  – Sport 1
Március 30., 18 óra 30 perc: Ferencváros – Eger – Sport 1
Március 31., 16 óra 30 perc: Debrecen – Újpest – M1
Március 31., 18 óra 30 perc: Győr – Diósgyőr – Sport 2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik