Foci

Győzött a futsalválogatott első Eb-selejtezőjén

Montenegrót 4-3-ra verte az olaszországi tornán a magyar futsalválogatott.

Frank Tamás csapata az első játéknapon az előselejtezőből érkezett montenegrói válogatottal mérkőzött meg Bariban. A mieink esélyesként kezdték a meccset, ehhez képest az ellenfél Barovic duplájával az 5. percben már 2-0-ra vezetett – emlékeztet az mlsz.hu oldal.

A magyar válogatott folyamatosan támadott, a 10. percben Dróth Zoltán találatával sikerült felzárkóznunk. A második félidő 4. percében Dróth megszerezte második gólját is, de a montenegróiak Calasan révén a 31. percben visszavették az előnyt. Egy percre rá jött a menetrendszerű Dróth-találat, majd a 34. percben Lódi Tamás megpattanó lövésével átvettük a vezetést. A végén maradt a 4-3, győztek a mieink. Csütörtökön Finnország ellen lép pályára a csapat.

“Csak az eredménnyel és a játékosok küzdeni tudásával lehetek elégedett, mert ezúttal a játék minden elemében elmaradtunk a várakozásoktól” – mondta a mérkőzés után Frank Tamás. “Kellemetlen stílusú, erős felépítésű játékosokból álló ellenféllel kerültünk szembe, de a nagyobb baj az volt, hogy tompán, enerváltan játszottunk, nagyon sok rossz döntést hoztunk és képtelenek voltunk berúgni a helyzeteinket.

A félidőben egyetlen pozitívumot tudtam kiemelni, hogy ennél csak jobban lehet játszani. A folytatásban fordítottunk ugyan, de a játékunk alig javult, így végül egy olyan rivális ellen lett izgalmas a végjáték, amelynél átlagos játékkal sokkal jobbak vagyunk. A folytatásban a finnek ellen sokkal többet kell nyújtanunk.”

A csapatok hét négyes minitornán szerepelnek, a csoportelsők automatikusan kijutnak a jövő évi kontinensviadalra, míg a hét csoportmásodik, illetve a legjobb harmadik pótselejtezőt játszik.

Az Európa-bajnokságot január 28. és február 8. között Antwerpenben bonyolítják le. A rendező jogán Belgium automatikusan résztvevő.

Eredmény – futsal Eb-selejtező, 1. forduló:

Magyarország – Montenegró 4-3 (1-2)

Magyarország: Balázs Zoltán – Németh Péter, Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán Cserék: Pallai Gábor, Nagy Tamás, Frank Péter, Szécsi Barna, Trencsényi János, Lovas Norbert, Dávid Richárd, Hegyesi Zsolt, Rábl János

Gólszerzők: Dróth a 10., Dróth a 24, Dróth a 32., Lódi a 34., ill. Barovic a 4., Barovic az 5., Calasan a 31. percben

Ajánlott videó

Olvasói sztorik