Foci

Vilanova otthon, de kérdéses, mikor ül kispadra

tito vilanova (tito vilanova, barcelona)
tito vilanova (tito vilanova, barcelona)

Kedden hazatért a katalán fővárosba Tito Vilanova, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője, akit közel két hónapig kezeltek New Yorkban.

A 44 éves szakember nyálmirigyéből rosszindulatú daganatot távolítottak el decemberben, s januárban utazott el New Yorkba. Korábban, 2011 novemberében is átesett már ilyen operáción. Tavaly december óta Jordi Roura másodedző irányítja a sokáig hullámvölgybe került, ám a Bajnokok Ligájában nyolc közé jutott katalán sztárgárdát.

A csapat tájékoztatása szerint a szakember reggel ért Barcelonába, s már otthonában pihen. A katalán együttes mai edzésén még biztosan nem lesz ott, s egyelőre az is kérdéses, hogy mikor ül majd vissza a kispadra.

Amióta Vilanova nincs a csapat mellett, az ősi rivális Real Madrid nemcsak bajnoki mérkőzésen győzte le a Barcelonát, hanem ki is ejtette a Király Kupából. A bajnokságban ugyanakkor magabiztosan vezet a katalán gárda – 13 pont az előnye a fővárosiakkal szemben, tíz fordulóval a zárás előtt –, a Bajnokok Ligájában pedig negyeddöntőt játszik a Paris Saint-Germain együttesével.

A Barcelona következő bajnoki mérkőzése szombaton lesz a Celta Vigo otthonában, a PSG elleni első BL-felvonás pedig április 2-ára esik, idegenben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik