Foci

A celebek nem mennek kivetítőzni

kivetítő (kivetítő, )
kivetítő (kivetítő, )

Kíváncsiak voltunk, a különböző celebritások hol tekintik meg a péntek esti, a nagyközönség számára zárt kapus Magyarország–Románia labdarúgó-világbajnoki selejtezőt.

 

Röpke, semmiképp sem reprezentatív kutatásunk végeredményeként tán azt szűrhetjük le, a celebvilág nem tervezi, hogy a Puskás Stadion környékén felállított két kivetítő egyikénél tölti az estéjét.

Ami biztos, hogy a Hír24 20.30-tól az Éjjel nappal Budapest főszereplőinek segítségével élőben közvetíti a magyar labdarúgó-válogatott Románia elleni zárt kapus világbajnoki selejtezőjét, a Sport24-en pedig a megszokott, képekkel, helyszíni élményekkel fűszerezett élő közvetítéssel jelentkezünk.

Vujity Tvrtko a TV2 műsorvezető-riportere: “Az MLSZ székháza mellett lakom, és egy helyre járok ebédelni a vezetőséggel. Gyakran beszélgetünk, így napi szinten tájékozódtam a mérkőzés körüli hírekről. Nagyon csalódott vagyok, hogy zárt kapuk mellett kell majd játszania a válogatottnak, ugyanis így pont a savát-borsát veszti el a játék. Pénteken éppen előadást tartok vidéken, de megpróbáltam úgy szervezni, hogy utána a helyszínen meg tudjam nézni az első félidőt. Aztán a másodikat majd az autóban hallgatom meg a Magyar Rádióban, és jó szokásom szerint a készüléknek üvöltözve szurkolok majd. Hajrá Magyarország!”

Marenec Fruzsi a SportKlub riportere: “Szerintem valamilyen módon meg kellene szűrni a szurkolókat, hogy a múltkorihoz hasonló eset ne történhessen meg többé. Mindemellett engem nem befolyásol, hogy zárt kapuk mögött játsszák a mérkőzést, hiszen egyébként is tévéből követtem volna. Ilyenkor általában a kollégáimmal együtt nézzük a meccseket, és hangosan bíztatjuk a játékosokat.”

Istenes Bence az RTL Klub műsorvezetője: “Hobbiból még a mai napig focizok, így át tudom érezni, hogy mennyit segít, ha a rajongók és a családtagok a pálya széléről szurkolnak nekünk. Sajnálom a csapatot, hogy most eme pluszerő nélkül kell végigjátszaniuk a mérkőzést, mindazonáltal ha az jelent valamit, én otthonról bíztatom majd őket.”

Baronits Gábor a Jóban rosszban szereplője: “A rasszizmust, a fasizmust és a szélsőséges dolgokat teljesen elítélem, órákig tudnék mesélni arról, hogy miért. Ennek ellenére azt gondolom, hogy emiatt a néhány szélsőséges ember miatt nem helyénvaló azokat büntetni, akik valóban a sport szeretete miatt látogatnak ki a mérkőzésekre. Szerintem ez a szankció egyáltalán nem fogja visszafogni a durva focihuligánokat, talán sokkal jobb megoldás lenne az Angliában alkalmazott módszer. Ott egy kamerarendszer segítségével kiszűrik a zűrös figurákat, és a legapróbb rendbontás után is távol tartják őket a pályától. Én magam egyébként szintén nagy szurkoló vagyok, de a pénteki meccs ideje alatt sajnos pont dolgozom, így majd csak az interneten tudom visszanézni.”

Dukai Regina modell és focistafeleség: “Én inkább a fogaimat összeszorítva, csendesen szoktam szurkolni, de biztos vagyok benne, hogy a játékosak sokkal eredményesebben és dinamikusabban tudnak játszani, ha a szurkolók biztatják őket. Tehát nem értek egyet a zárt ajtós mérkőzéssel, de amiatt méginkább szomorú vagyok, hogy az egyébként kiváló focista párom, Feczesin Róbert jelenleg nincs benne a válogatottban.”

Ganxsta Zolee, gengszter rapper, színész, miegymás: “Ez a legrosszabb, ami egy csapattal történhet. Az ilyen mérkőzések nemcsak hogy hangulat nélküliek, de a csapatok erejét is elveszik. Pedig a románok egyébként sem könnyű ellenfelek: utánanéztem a statisztikáknak, és utoljára nagyon régen vertük meg őket. A meccset mindenképp meg szeretném nézni, aznap este pont játszunk, de valószínűleg még a koncert előtt lesz időnk végignézni a játékot a tévében. Hajrá magyarok!”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik