Foci

Beckham lenyomta Messit

Harminchat millió eurós bevételével David Beckham keresett a legjobban a labdarúgók közül az elmúlt évben, ráadásul úgy, hogy jövedelmének csupán kilenc százaléka származott tényleges futballtevékenységből.

A francia szaklap, a France Football kimutatása szerint a Los Angeles Galaxytől a Paris Saint-Germainhez januárban átszerződött brit labdarúgó elsősorban szponzori pénzekből gazdagodott, és számláját csak kisebb mértékben növelték a játéka után neki járó összegek.

A májusban már 38. születésnapját ünneplő Beckham mögött az FC Barcelona világklasszisa, az argentin Lionel Messi végzett a kereseti lista második helyén 35 millió euróval, míg a harmadik a Real Madridot erősítő portugál Cristiano Ronaldo lett, aki 30 milliót “focizott össze” tavaly.

Az egy esztendővel korábbi lajstrom élén – ahogy 2010 óta mindig – a sorozatban négyszeres aranylabdás Messi állt 33 millióval, éppen Beckham előtt, aki azonban most nagy “hajrával” megelőzte. A brit “futballceleb” a szaklap szerint játékosként 1.7 milliót keresett 2012-ben, ehhez jöttek hozzá a prémiumok 1.3 millió értékben, s 33 milliót tettek ki a szponzori támogatások. Messi hasonló “portfóliója” szintén e három fő tételből állt össze: neki 12.5 millió euró volt a fizetése, további félmilliót kapott prémium gyanánt, s 22 milliónyit hozott neki a szponzoráció.

Ronaldo – mint a spanyol bajnokságban legjobban kereső labdarúgó – 13 millióra volt jogosult játékáért, ötszázezret szedett össze a jutalmakból, s 16.5 millió euróval segítették a támogatói.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik