Foci

Történelmet írt a Málaga

málaga (málaga)
málaga (málaga)

A spanyol kiscsapat először szerepel a Bajnokok Ligájában, és máris eljutott a nyolc köé. Manuel Pellegrini a szukrolóknak ajánlja a sikert.

Málagai örömmámor – Fotó: AFP

Csak 1-0-ra nyert a nemzetközi porondon vérprofi és rutinos Porto a Málaga ellen a BL nyolcaddöntőjében, és ez az eredmény előrevetítette, hogy a visszavágó izgalmas lesz. Az lett.

Három érvénytelen és két érvényes gól született a mérkőzésen. Két lesgólt lőtt emberhátrányban a Porto, mindkettőt jogosan nem adta meg az olasz játékvezető, míg a malagai csapat egy kapus elleni szabálytalanság után lőtt a kapuba, mindhiába.

Emellett tehát esett két szabályos is: az első félidőben Isco, a másodikban a csereként beállt Santa Cruz talált be a 49. perctől emberhátrányban focizó portugálok kapujába.

Mindez azt jelenti, hogy három spanyol csapat van ott a legjobb nyolc között: a Real Madrid, a Barcelona és a Málaga.

“Az atmoszféra hihetetlen volt, a közönség megérdemelte a győzelmet. Egy nagyon jó csapat volt az ellenfelünk, így okosan kellett játszanunk, és úgy is tettünk. Idegesen kezdtünk, de szerencsére a Portónak nem volt nagy helyzete. Aztán egyre jobbak lettünk, és ennek meg lett az eredménye.

A játékosaimat vitte előre a szívük, de a fejüket is jól használták. Nagyon különleges év ez számunkra, remélem, nem spanyol csapatot kapunk a sorsolás alkalmával” – így Manuel Pellegrini, a Málaga vezetőedzője.

“Defour kiállítása és Joao Moutinho sérülése döntőnek bizonyult. A Málaga nagyon aggresszíven játszott, különösen az első félidő közepétől. A hazai közönség remek hangulatot generált.

Próbáltunk reagálni tíz emberrel is, de belőtték a másodikat, és onnantól nagyon nehéz volt játszani. Megértem, hogy szomorúak a szurkolóink, de mindannyian azok vagyunk” – mondta Vítor Pereira, a portugálok szakvezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik