Wolfgang Stark (wolfgang stark, )
Foci sport

Sokat bírált spori vezeti a magyar–románt

A német Wolfgang Stark vezeti jövő pénteken a magyar labdarúgó-válogatott soron következő világbajnoki selejtezőjét, amelyet a románok ellen játszik a Puskás Ferenc Stadionban, zárt kapuk mögött.

A Román Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint a legutóbbi Európa Liga-döntőt dirigáló 43 éves játékvezető segítői Jan-Hendrik, Mike Pickel és Tobias Welz lesznek.

Wolfgang Stark igen megosztó játékvezetőnek számít, több ízben is megkérdőjelezte már a közvélemény a döntéseit. A nyári Európa-bajnokságon például a végül a csoportkör után búcsúzó horvátok vonták kérdőre két elmaradt büntetőt emlegetve a spanyolok elleni ütközet alkalmával, míg a mostani Bajnokok Ligája-sorozatban a Galatasaray szurkolói, valamint a török média találta meg azzal, hogy elfelejtett megadni egy tizenegyest a Galata javára a Manchester United ellen. És ez csak pár példa a közelmúltból.

A magyar-román találkozó 20.30 órakor kezdődik jövő pénteken. A világbajnoki selejtezősorozat D csoportjának rangadóját a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik meg. A magyar szövetség fellebbezett a döntés ellen, azonban a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden elutasította az MLSZ kérelmét.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.