Foci
Szakály Péter (szakály péter, )

Egervárinak módosítania kellett keretén

Ágyéksérülése miatt nem játszhat a románok és a törökök elleni labdarúgó világbajnoki selejtezőn a győri Koltai Tamás.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai beszámolója szerint Egervári Sándor szövetségi kapitány – a debreceni szakmai stábbal egyeztetve – Szakály Pétert, a DVSC-TEVA középpályását hívta be Koltai Tamás helyére a két mérkőzésre készülő válogatott keretébe.

Koltait nem csak a válogatottnak, hanem klubjának, az OTP Bank Ligában listavezető Győri Audi ETO-nak is nélkülöznie kell. A csapat hivatalos honlapja arról ír, hogy a játékost hétfőn megműtik, előreláthatólag egy hónapot biztosan ki kell majd hagynia.

“A mai nap folyamán lágyéksérvet állapítottak meg az orvosok. Sajnos olyan szintű sérülés, hogy egyeztetve a klubvezetéssel, a szakmai vezetéssel és az orvosi stábbal az a döntés született, hogy meg kell műteni, a lehető leghamarabb. Szombaton még lesz egy konzultáció a műtétet végző főorvossal, de biztos, hogy hétfőn elvégzik a szükséges beavatkozást. Természetesen egyik sérülés sem jön jókor, de ez most különösen nem, hiszen a ETO-ban és a válogatottban is fontos mérkőzések következnek, amelyeket most kénytelen leszek kihagyni” – mondta csalódottan az eto.hu-nak Koltai.

A magyar csapat jövő pénteken zárt kapuk mögött fogadja a román együttest a Puskás Ferenc Stadionban – mivel Nemzetközi Labdarúgó Szövetség az Izrael elleni augusztusi barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt megbüntette a magyar szövetséget -, négy nappal később pedig Törökországban lép pályára.

A románok elleni budapesti mérkőzésen a német Wolfgang Stark lesz majd a játékvezető.

A magyar válogatott kerete

kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz)

védők: Varga József (Greuther Fürth), Vanczák Vilmos (Sion), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Kádár Tamás (Diósgyőri VTK), Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás)

középpályások: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Koman Vladimir (FK Krasnodar), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Pátkai Máté (Győri ETO FC), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)

támadók: Szalai Ádám (FSV Mainz 05), Szabics Imre (Sturm Graz), Böde Dániel (Ferencváros), Rudolf Gergely (Diósgyőri VTK), Kovács István (Videoton FC)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.