Foci
Puskás Ferenc Stadion (puskás ferenc stadion, )

Zárt kapus marad a magyar–román meccs

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 03. 12. 16:27

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik meg a Magyarország–Románia válogatott labdarúgó-mérkőzést.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján tudatta, hogy a szervezet elutasította a honi szövetség azon kérését, hogy függesszék fel a FIFA korábbi döntését. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség illetékes testülete azért büntette meg súlyosan az MLSZ-t, mert az augusztus 15-én rendezett, Izrael elleni barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel.

Egervári Sándor együttese március 22-én, a budapesti Puskás Ferenc Stadionban fogadja Romániát a 2014-es világbajnokság selejtezőjében. A két csapat 9-9 pontot gyűjtött az eddigi négy fordulóban.

Az mlsz.hu-n olvasható közlemény:

A MLSZ a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség céljaival egyetértve, de az ítélet súlyosságát, arányosságát és a szankciók célravezetőségét vitatva fordult a legfelsőbb fórumhoz, a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a FIFA zárt kapus határozatával szemben, kimerítve ezzel valamennyi rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőséget.

További jogi lehetőség hiányában a Magyar Labdarúgó Szövetség tudomásul veszi a CAS döntését, amely helybenhagyta a FIFA fellebbviteli bizottsága által hozott súlyos szankciókat, ennek értelmében a MagyarországIzrael mérkőzésen történt sorozatos szabálysértések következményeként 40 ezer svájci frank pénzbüntetés mellett – a március 22-i, románok elleni vb-selejtező mérkőzést az MLSZ-nek zárt kapuk mellett kell megrendeznie.

A CAS ma nyilvánosságra hozott döntése is egyértelművé tette, hogy a rasszista, gyűlöletkeltő, a futball szellemiségétől teljességgel idegen megnyilvánulásoknak súlyos következményei lehetnek. Ugyanakkor a FIFA korábbi döntése és a CAS ítélete is egyértelművé tette, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség nem követett el mulasztást a MagyarországIzrael mérkőzés biztonsági előkészítése és szervezése kapcsán, a normasértéseket egy kisebbségben lévő szűk csoport követte el, a büntetés azonban a teljes magyar futballtársadalmat sújtja.

Az MLSZ a döntő többségben tisztességes magyar szurkolók, a csapatukat sportszerűen buzdító szimpatizánsok kiszolgálása érdekében lehetőséget biztosít a közösségi élmény megéléséhez a magyarromán vb-selejtező alatt. Azok a szurkolók, akik szeretnék kifejezni a válogatott melletti kiállásukat, a MagyarországRománia vb-selejtező mérkőzést az Ötvenhatosok terén felállított óriás kivetítőn, közösen tekinthetik meg. A meccs előtt a Magna Cum Laude együttes ad koncertet a magyar válogatott szurkolóinak.

A rendezvénnyel kapcsolatos részletekről az MLSZ hamarosan tájékoztatja a közvéleményt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Gyula, 2012. január 19.
A gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház egyik munkatársa egy beteg sugárkezelését készíti elő az onkológiai osztályon. A kórház - holtversenyben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Idegsebészeti Klinikájával - második helyen végzett a HáziPatika.com által meghirdetett Az év kórháza szavazáson.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.