Foci

Hajnal Tamást megfélemlítik a stuttgarti szurkolók

Hajnal Tamás (hajnal tamás, )
Hajnal Tamás (hajnal tamás, )

A német csapat 14. a tabellán, a kieséstől mondjuk nem kell félnie, de a szurkolók semmiképp sem elégedettek a helyezéssel és a csapat játékával. Az egyik célpontjuk a magyar válogatott középpályása.

A Bild arról számol be, hogy a legutóbbi Európa Liga fordulót követően, ahol a Stuttgartot hazai pályán verte a Lazio (0-2) a szurkolók megtalálták, kifütyülték a 41. percben pályára lépő magyar játékost.

Azt mondják, hogy klub játékospolitikája az oka a mélyrepülésnek. A 31 éves magyar középpályással példálóznak, mondván, nem éri meg a pénzét. Hajnal sokba kerül – éves fizetése 1.5 millió euró, szerződése 2014 nyaráig szól –, nem játszik jól, helyette ideje lenne tehetséges fiatal játékosokat hozni.

Freddi Bobic sportigazgató azt mondja, ő még ilyet nem tapasztalt, míg Bruno Labbadia edző védi ugyan a középpályását, de mivel a hazai szurkolók az első labdaérintésnél kifütyülik, ezért meglehet, a Mercedes Benz Arénában többet nem játszatja.

A Bild a magyar válogatott játékost is szerette volna megszólaltatni, de a VfB-nél nyilatkozatstop van érvényben. Annyi biztos, a románok elleni válogatott meccs előtt ez nem túl jó hír.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik