Foci

Tőzsérék elvéreztek Rómában

roma-genoa (as roma, genoa, )
roma-genoa (as roma, genoa, )

A Seria A 27. fordulójának zárómérkőzésén a Roma 3-1-re győzte le a Tőzsér Dániellel felálló Genoát.

A magyar középpályás kezdőként kapott helyet a vendégeknél, a Stadio Olimpicóban, míg a Farkasok vezérükben Francesco Tottiban bíztak, hiszen a kapitány mérföldkőhöz érkezett.

Ugyanis az ő értékesített találata nyitotta a meccset a 16. percben, vagyis utolérte a Serie A örökranglistáján a második helyezett svéd Gunnar Nordahlt, aki hozzá hasonlóan 225 alkalommal volt eredményes a bajnokságban (előbb az AC Milan, majd 1958-ig a Roma színeiben). Az örök-góllövőlista élén Silvio Piola áll, aki 1929 és 1954 között 274 gólt szerzett.

A vendégek még az első félidőben egyenlíteni tudtak, szintén büntetőből, így a döntés a második felvonásra maradt.

Romagnoli az 58. percben egy szöglet után fejjel küldte a labdát a hálóba, majd a hajrában Perrotta gólja végleg eldöntötte a három pont sorsát. Tegyük hozzá, ekkor már tíz emberrel játszott a Genoa, hiszen Kuckát a 79. percben kiállította a játékvezető. Tőzsér Dánielt a 61. percben lecserélte edzője.

Eredmény – Seria A, 27. forduló
AS Roma – Genoa 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Totti (16.-büntetőből), Romagnoli (58.), Perrotta (89.) illetve Borriello (42.-bünetőből)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik