Foci

A Vác a bajnokságban sem akart játszani

A Nyugati csoportban listavezető Puskás Akadémia hazai pályán nyert a Csákvár ellen, míg a keleti első Békéscsaba Cegléden döntetlent ért el szombaton a labdarúgó Ness Hungary NB II tavaszi nyitányán.

A Dunakanyar-Vác – akárcsak a Magyar Kupa negyeddöntőjében – a Kazincbarcika elleni, 16. fordulós bajnoki meccsén sem állt ki.

A váci futballisták azért nem lépnek pályára, mert állításuk szerint Héger József tulajdonostól az ősz folyamán fizetést, de még felszerelést sem kaptak.

Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József, valamint az angol befektető, John Marshall között. Utóbbi korábban megvásárolta a klub által létrehozott JMV Kft-t., ugyanakkor az egyesületet működtető és a licencjogokkal rendelkező céget nem tudta megszerezni.

Eredmények – Ness Hungary NB II, 16. forduló:
Nyugati csoport:
Szigetszentmiklós-Gyirmót 2-1 (0-0)
Puskás Akadémia-Csákvár 2-1 (1-1)
Soproni Vasutas-Baja 1-1 (0-0)

Keleti csoport:
Budapest Honvéd II-Szeged 2-1 (1-0)
Dunakanyar-Vác – Kazincbarcika – elmaradt
Cegléd-Békéscsaba 2-2 (2-0)
Ferencváros II-Nyíregyháza Spartacus 1-3 (1-1)

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.