Íme, a bundaváddal illetett 33 meccs részletes listája

A Fővárosi Ügyészség feltette honlapjára azt a listát, amelyen a magyarországi fogadási csalássorozattal összefüggésbe hozható összes mérkőzés szerepel. Mától a vádelőkészítés jön.

Korábban a témában:

Ahogy pénteken beszámoltunk rólaa Központi Nyomozó Főügyészség nevében Fazekas Géza ügyészségi szóvivő arról adott tájékoztatást, hogy a magyarországi fogadási csalás ügyét három fő szálra bontották: az elsőhöz azok a meccsek tartoznak, amelyek közvetlenül érintettek a nemzetközi bundabotrányban, a második a REAC találkozóit, míg a harmadik számos magyarországi mérkőzést foglal magában. Hozzátette, a fő gyanúsítottak mindhárom szálban érintettek, és hétfőn megkezdik a vád előkészítését.

Nem sokkal később, péntek délután felkerült az ügyészség honlapjára az a 33 mérkőzést magában foglaló lista, amely a vád előkészítésének alapját képezi. Ez alapján kiderül, hogy a magyarországi szál legérintettebb – jelenleg is vagy az adott időszakban – első osztályú klubjai, amelyek többször is szerepelnek a listán: a ZTE, a REAC, a Siófok, a Diósgyőr, az MTK, a Kaposvár, a Nyíregyháza és a Honvéd.

Nyolc klub. Majd az fele az NB1-nek…

Íme, a 33 gyanús mérkőzés:

2 nemzetközi utánpótlás válogatott mérkőzés:

2010. november 14.: Bolíviában lejátszott Argentína–Chile 3:1 U20-as
2010. december 18.: Argentínában lejátszott Argentína–Bolívia 1:0 U20-as válogatott mérkőzés

1 nemzetközi felnőtt válogatott mérkőzés:

2011. február 9.: Törökországban lejátszott Észtország–Bulgária (2:2)

3 finn első ligás mérkőzés:

2011. február 16.: VPS–Rops (3:0)
2011. február 20. napján Rops – FF Jaro (2:5)  
2011. február 23. Rops – Tampere United (1:1)

1 olasz bajnoki mérkőzés:

2011. május 22.: Lecce–Lazio (2:4)

11 magyar bajnoki mérkőzés:

2008. május 17.: ZTE–REAC (3:3)
2008. június 1.: Kaposvár–REAC (3:0)  
2008. november 9.: Siófok–ZTE (1:4)  
2009. február 21.: Diósgyőr–REAC (2:1)
2009. április 25.: Siófok–Kaposvár (2:5)
2009. május 1.: Kecskemét–REAC (5:3)
2009. május 23.: ZTE–Siófok (5:3)
2009. május 30.: REAC–MTK (0:4)  
2009. május 30.: Siófok–Győr (3:2)
2010. május 5.: DVTK–Nyíregyháza (0:1)
2010. május 8.: Paks–Diósgyőr (1:0)

2 magyar kupamérkőzés:

2009. április 21.: Honvéd–Siófok (2:2)
2009. október 28.: Szigetszentmiklós–Kaposvölgye (3:2)

5 magyar ligakupa mérkőzés:

2007. szeptember 9.: ZTE–REAC (3:1)  
2007. szeptember 17.: REAC–ZTE (3:5)  
2008. február 27.: Honvéd–REAC (5:0)  
2009. augusztus 5.: MTK–Diósgyőr (1:1)  
2009. augusztus 26. Nyíregyháza–Diósgyőr (3:0)

1 NB II-es mérkőzés:
2010. június 5. MTK II – Cegléd (1:2)

4 magyar U-19-es mérkőzés:

2010. április 29.:  MTK–Sopron (7:1)
2010. augusztus 27. Videoton Puskás Akadémia – FTC 1:0
2010. október 6.:  Vasas–Felcsút (3:1)
2011. március 12.: MTK–Békéscsaba (4:0)

2 klubcsapatok közötti nemzetközi barátságos felkészülési mérkőzés:

2011. január 15.: Budapesti Honvéd – FK Slovan Duslo Sala (5:1)
2011. január 29.: Budapesti Honvéd – FK-Besztercebánya (1:0), félbeszakadt mérkőzés.

1 megye első osztályú labdarúgó mérkőzés:

2011. április 23.: Ladánybene–Solt (1:3)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73900478, Peer Kriszti·n magyar kˆltı, forgatÛkˆnyvÌrÛ, dramaturg., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.