Foci

Csúnya meccsen nyert az Atlético

Az Atlético Madrid bő egy félidőn át tíz emberrel játszva nyert 1-0-ra az Espanyol ellen a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

Az Atlético Madridnak mindenképpen nyernie kellett hazai pályán az Espanyol ellen, ugyanis a szombaton este a Depor otthonában fordító Real Madrid egy pontra feljött a Matracosok nyakára. Az első félidő nem a labdarúgás szépségéről szólt, többször villant a sárga lap, mint ahányszor veszélybe kerültek volna a kapuk. Jellemző, hogy az Atlético egy büntetőből szerezte meg a vezetést, Falcao értékesítette a tizenegyest.

Az első negyvenöt perc krónikájához hozzátartozik, hogy hazai oldalon Gabi két sárga színű figyelmeztetést is összeszedett, azaz a madridiak tíz emberrel folytatták a második félidőben. A második felvonásban már valamivel több helyzetet jegyezhettünk fel, főleg az utolsó percekben voltak aktívak a csapatok, igaz ehhez kellett az is, hogy az Espanyol elkezdett rohanni az egyenlítés reményében, így az Atlético előtt is lehetőség nyílt a kontrákra. Több találat ugyanakkor nem született, a fővárosiak 1-0-ra nyertek.

Korábban a kiesés ellen menekülő Celta Vigo nagyon fontos győzelmet aratott a Granada ellen, a Valladolid pedig a Rayo Vallecanót győzte le. Utóbbi mérkőzés kapcsán érdekesség, hogy Amat egy percen belül talált be a saját, majd az ellenfél kapujába.

A késő esti mérkőzésen a Betis már az első percben vezetéshez jutott, majd a szünetig még kétszer betalált a Málaga ellen, végül magabiztos győzelmet aratott a sevillai csapat.

Eredmények – La Liga, 25. forduló

Atlético Madrid – Espanyol 1-0 (1-0)
Gólszerző: Falcao (38. – 11-esből)
Piros lap: Gabi (45+3.)

Real Betis-Málaga 3-0 (3-0)
Gólszerzők: Molina (1.), Pedro Mario (28.), Pabon (45.)
Piros lap: Camacho (63.)

Celta Vigo – Granada 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Aspas (24.), Bermejo (81.) illetve Ighalo (28.)

Rayo Vallecano – Valladolid 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Amat (72.) illetve Amat (71. – öngól), Manucho (80.)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.