Foci
Fehervar-Futsal-Balogh-2000-Dunakeszi-Kinizsi-(2)(960x640).jpg (fehérvár futsal, )

Szijjártóék kiestek a kupából

Megizzadt a háromszoros futsalbajnok ETO a Dunakeszi Kinizsi otthonában, de továbbjutott a Magyar Kupa negyeddöntőjéből.

Az első mérkőzést 6-1-re a Rába ETO nyerte Győrben, így a visszavágó formalitásnak tűnt. A másodosztályú Dunakeszi Kinizsi ugyanakkor új spanyol játékosa révén alaposan felborította a papírformát.

A futsal-hungary.hu oldal tudósítása szerint mindkét edző győzni szeretett volna, ezért a mérkőzés folyamán mindkét csapatban zömmel a húzóemberek voltak a pályán. A vendégeknél Ramada, Fábió, Ali, Dróth, míg a hazaiaknál Jordi, Kun, Sáfár és Temesi játszott szinte folyamatosan. Pályára lépett Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár, valamint Vincze Ottó és Horváth Ferenc is a mérkőzésen.

A Kinizsi nem adta fel, hiába vezetett 1-0-ra, majd kettő egyre is a vendég ETO. Kiegyenlítettek mindkétszer, majd amikor elhúztak 4-2-re öt perccel a meccs vége előtt, “a csarnok majdnem felrobbant a hazai nézők jóvoltából”. A vége 4-4-es döntetlen lett.

A mérkőzés egyik hőse a Kinizsi új igazolása, a spanyol Jordi volt, aki szenzációsan játszott, és emellé még lőtt három gólt, a másik pedig az 52-szeres válogatott kapus, Tóth Gyula, akinek szinte lehetetlen volt gólt lőni.

A március 9-10-i Final Fourban a Rába ETO-nak a Berettyóújfalu lesz az ellenfele, míg a másik ágon a Haladás és a Szeged harcol a döntőért.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.