Foci

Véleményes büntetővel verte a Vidi a Lokit

Nemanja Nikolic (nemanja nikolic, )
Nemanja Nikolic (nemanja nikolic, )

A Videoton labdarúgócsapata hazai környezetben nyert 1-0-ra a DVSC-TEVA ellen a Ligakupa negyeddöntőjének odavágóján. A vendégek Ramos kiállítása miatt egy félidőt emberhátrányban játszanak.

Az edzőtáborozás alatt Spanyolországot és Törökországot is megjárt Videoton, valamint az itthon tréningező Debrecen találkozott egymással a Ligakupa negyeddöntőjében. A párharc első mérkőzésén már a 4. percben kialakult az első nagy helyzet, Nikolic kényszerítőzött szépen Kováccsal, de ígéretes helyzetből a kapusba lőtt. A Loki a 15. percben lőhetett volna gólt, azonban Coulibaly senkitől sem zavartatva lőtt az oldalhálóba, pedig csak pár méterre állt a kaputól.

A folytatásban is lendületes, színvonalas volt a mérkőzés, épp emiatt kár az utolsó percekért. Történt, hogy Tóth Balázs döntötte le a lábáról Ramost, a hajdúságiak légiósa ezt nehezen viselte és odacsapott a Vidi középpályásának. Ramos pirosat kapott, Tóth pedig sárgát.

A második félidőben az emberelőnyben játszó Videoton akarata érvényesült (Kovács kapufát is lőtt), majd a vezetést is megszerezte, igaz véleményes körülmények közt: Kovács esett el könnyen a tizenhatoson belül Mészáros szorításában, Nikolic pedig kíméletlenül bevágta a tizenegyest.

A folytatásban is a hazaiak domináltak, majd az utolsó percekben vette kezdetét az igazi őrület: a DVSC előtt két, a Videoton előtt ajtó-ablak helyzet adódott, azonban Bozovic és Verpecz is a helyén volt, így maradt az 1-0. A székesfehérváriak így minimális előnyből várhatják a március 6-i visszavágót.

Mindeközben a Honvéd Pécsett játszott egy fordulatos mérkőzést, melyen még az új szerzemény Davide Lanzafame is betalált. Ennek ellenére a PMFC került előnybe a visszavágót megelőzően, ugyanakkor a 3-2 a budapestiek számára sem rossz eredmény.

Előnybe került a Ferencváros is a Pápa ellen, míg a Győr nem kis meglepetésre elhasalt az Eger vendégeként.

Eredmények – Ligakupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Videoton – DVSC-TEVA 1-0 (0-0)
Gólszerző: Nikolic (62. – 11-esből)
Piros lap: Ramos (45+1.)

PMFC – Budapest Honvéd 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Grumics (8.), Hidvégi (77., 89.) illetve Diarra (32.), Lanzafame (72.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik