Foci

A vb-n is használják majd a gólbírót

A jövő évi brazíliai világbajnokságon alkalmazni fogják a játékvezetőket segítő gólbíró-technológiát – jelentette be kedden a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).

A FIFA közleménye szerint a Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmány megfelelően teljesített a decemberi klub-világbajnokságon, így az idei Konföderációs Kupán, illetve a jövő évi vb-n is alkalmazni fogják a technológiát.
A két, már éles helyzetben is tesztelt fejlesztés mellett várhatóan további két, német rendszer is megkapja a szükséges engedélyeket.

A FIFA közleményéből kiderül: a licenccel rendelkező találmányok közül választják ki, hogy melyiket használják majd a két nagy brazíliai tornán. A júniusi Konföderációs Kupára vonatkozóan a döntés április elején megszületik.

A gólbíró- vagy gólvonal-technológiákat azért alkalmazzák, hogy kétséget kizáróan el tudják dönteni, egy adott helyzetben áthaladt-e a labda teljes terjedelmével a gólvonalon, így elejét vegyék az emberi tévedésnek. A fejlesztések között van magyar is: Maruzsi László és csapata több mint tíz éve dolgozik saját rendszerén, amely azonban nem jutott tovább a tavaly márciusi tesztelésen. Maruzsiék azóta is fejlesztik találmányukat, amely akkor kaphat licencet, ha teljesíti a FIFA technikai előírásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik