Foci

A FIFA nem engedi a FÁK-bajnokságot

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egyáltalán nem támogatja a szovjet utódállamok alkotta Független Államok Közössége (FÁK) klubcsapataival zajló saját bajnokság megvalósításának ötletét.

A FIFA elutasító magatartását keddi állásfoglalásával magának a világfutball csúcsszervének az elnöke, Joseph Blatter erősítette meg az orosz hírügynökség érdeklődésére. Az ITAR-TASZSZ azzal kapcsolatban fordult a FIFA első emberéhez, hogy hétfőn Moszkvában tanácskozásra ültek össze a „posztszovjet” bajnokság életre hívásán ténykedők, akik ugyanakkor távol állnak attól, hogy FÁK-szintű pontvadászatban gondolkodhassanak.

Tudniillik a fórumon csupán orosz és ukrán labdarúgóklubok képviselői vettek részt, az utóbbiak részéről ráadásul eleve jóval szerényebbnek mutatkozik az érdeklődés a közös liga iránt.

Az ötletet ugyanakkor már tavaly, az elsők között karolta fel az orosz élvonal, a Premjer Liga vezetése, bejelentve, hogy tervet készít a FÁK élcsapatait tömörítő csúcsbajnokság megteremtésére. A pillanatnyilag már csak „kétnemzeti” pontvadászat is gyorsan elbukhat azonban a FIFA ellenállásán. Blatter nyilatkozatában leszögezte, hogy bármilyen FÁK-bajnokság eleve szembemegy a FIFA elveivel.

„Klubszintű sorozat csakis a nemzeti bajnokságok keretein belül működtethető. Európában pedig kizárólag a kontinentális szövetségnek, az UEFA-nak van joga határokon túlnyúló klubversenyeket szervezni, amilyen például a Bajnokok Ligája” – szögezte le a nemzetközi sportági szövetség elnöke.

A hétfői moszkvai összejövetelen mindenesetre kiderült, hogy pénz amúgy lenne egy orosz–ukrán közös bajnokságra. A költségvetési elképzeléseket ismertető hírügynökségi beszámoló szerint a FÁK-bajnok 92 millió dollárt kapna, az „egyesített bajnokság” második helyezettje 74 millióra, a harmadik pedig 61 millióra számíthatna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik