Foci
huszti szabolcs (huszti szabolcs)

A Hannover és a Liverpool is búcsúzott az EL-től

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 02. 18. 17:45

A Hannover nem tudta ledolgzoni kétgólos hátrányát az EL-ben az Anzsi Mahacskala ellen, így az oroszok jutottak be a nyolcaddöntőbe.

A késő esti mérkőzések közül a leginkább várt a Liverpool-Zenit összecsapás volt, hiszen az oroszok hazai pályán 2-0-ra nyertek, de azt tudjuk, az Anfield Roadon bármi elképzelhető.

Ezt be is bizonyították a Vörösök, hiszen hiába szerzett vezetést az orosz együttes Hulk révén már a 19. percben, 0-3-ról is fel tudtak állni. A Liverpoolnál ugyanis Allen egy, Suarez pedig két gólt vállalt, így a hajrához közeledve már csak egyetlen találat kellett a hazaiaknak a továbbjutáshoz. Ekkor összesítésben 3-3 volt az állás, de idegenben lőtt góllal a Zenit számított továbbjutónak, és ez így is maradt, hiszen hiába tett fel mindent egy lapra az angol együttes, így a Zenit lesz ott a következő körben.

Az már nem meglepetés, hogy a Napoli kipottyant az EL-ből, hiszen az olaszok otthon kaptak egy hármast a Victoria Plzentől, így a visszavágó szinte már csak formalitás volt. Ráadásul Kovarik összesítésben négyre, Tec pedig ötre növelte a különbséget, így nagyon simán, 5-0-val búcsúzott a Napoli.

Benfica és Bordeaux is ott lesz a következő körben, ráadásul egymás ellen meccselnek majd. A portugálok a Leverkusent, a franciák a Dinamo Kijevet intézték el.

A Chelsea csak minimális előnyt (1-0) szerzett a visszavágóra, így volt bőven izgalom a második meccsen, ám arra senki nem gondolt, hogy a Stamford Bridge-en a Sparta Praha több mint 70 percig vezet majd. Ám ez történt, hiszen Eden Hazard csak a 91. percben tudott egyenlíteni, így megmentette a hosszabbítástól a londoni alakulatot.

A magyar érdekeltségű találkozón a Hannovernek kétgólos hátrányt kellett volna ledolgoznia az Anzsi Mahacskala ellen, ám a dagesztániak a szakadó hóban jól kivédekezték a hazaiak támadásait. Azért egy találatot tudtak szerezni a németek: Pinto Huszti passzát váltotta gólra a 70. percben. Tegyük hozzá, az oroszok időhúzása miatt a játékvezető nyolc percet hosszabbított. A Hannover így ment előre a továbbjutást jelentő gólért, ám ezt kihasználta a 98. percben Traoré, mivel egyedül lépett meg a németek kapuja felé, és simán betalált, így végül az  Anzsi ment tovább 4-2-es összesítéssel.

A legizgalmasabb összecsapás a Steaua Bukarest-Ajax Amszterdam összecsapás volt. Az odavágót a hollandok nyerték 2-0-ra, a visszavágót viszont a románok, ugyanilyen arányban, így a 90 perc után hosszabbítás következett. Mivel az extra idő nem hozott újabb találatot, így a büntetők döntöttek a továbbjutóról: az Ajax kétszer is hibázott, míg a Steaua négyet belőtt, így a románok lesznek ott a legjobb 16 között.

A játéknap további mérkőzéseiről IDE és IDE kattintva olvashatsz.

Eredmények – Európa Liga, a legjobb 16 közé jutásért, visszavágók
Benfica – Bayer Leverkusen 2-1 (0-0)
Gólszerzők:
John (60.), Matic (77.) illetve Schurrle (75.)
Továbbjutott a Benfica 3-1-es összesítéssel.

Bordeaux – Dinamo Kijev 1-0 (1-0)
Gólszerző: Diabate (41.)
Továbbjutott a Bordeaux 2-1-es összesítéssel.

Chelsea – Sparta Praha 1-1 (0-1)
Gólszerző: Hazard (91.) illetve Lafata (17.)
Továbbjutott a Chelsea 2-1-es összesítéssel.

Fenerbahce – BATE 1-0 (1-0)
Gólszerző: Baroni (41.-büntetőből)
Piros lap: Baga (20.)
Továbbjutott a Fenerbahce 1-0-s összesítéssel.

Hannover – Anzsi Mahacskala 2-0 (0-0)
Gólszerző:
Pinto (70.) illetve Traoré (98.)
Továbbjutott az Anzsi 4-2-es összesítéssel.

Liverpool – Zenit Szentpétervár 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Suarez (28., 59.), Allen (43,) illetve Hulk (19.)
Továbbjutott a Zenit, 3-3-al, idegenben lőtt góllal.

Olimpiakosz – Levante 0-1 (0-1)
Gólszerző: Martins (9.)
Továbbjutott a Levante 4-0-s összesítéssel.

Plzen – Napoli 2-0 (0-0)
Gólszerzők:
Kovarik (51.), Tec (74.)
Továbbjutott a Plzen 5-0-s összesítéssel.

Steaua Bukarest – Ajax 3-0 (1-0, 2-0, 2-0) – tizenegyesekkel
Gólszerző: Latovlevici (38.), Chiriches (76.)
Továbbjutott a Steaua, tizenegyesekkel.

A nyolcaddöntők párosítása:
Victoria Plzen – Fenerbahce
Benfica – Bordeaux
Anzsi Mahacskala – Newcastle
VfB Stuttgart – Lazio
Tottenham – Internazionale
Rubin Kazany – Levante
Basel – Liverpool
Steaua Bukarest- Chelsea

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.